Minden okkal történik? Tudtok történeteket amikről később jöttetek rá, milyen okból is történhetett úgy?

Persze,ilyen szerintem mindenkivel van.

Két éve válságban megszűnt a munkahelyem,ami nehéz volt,de mégis szerettem bejárni,utolsó nap sírva engedtük le a rácsot.Elkezdtem munkát keresni,két helyre is mehettem volna,aztán mégis a két szék közül a pad alá.Felálltam és nehézkesen nyitottam egy saját vállalkozást,saját boltot,amit szépen elindult.

Egyik nap nem igazán voltam jól, nem volt lázam ezért ment is a veszekedés, hogy biztos lógni akarok(soha nem lógtam, és még kicsi is voltam, nem volt akkoriban divat...)

Végülis nem mentem aznap suliba, otthon maradtam nagymamámmal, anyukám aznap pedig céges bulira ment volna munka után, de miattam nem ment el inkább.

Aznap nagymamám vért hányt, több hétig volt intenzív osztályon és ha nem maradok otthon egyedül lett volna...

Nem vagyok vallásos, vagy ilyesmi, de néha igenis felfedezem a sorsszerűséget...

Sajnos sok rossz élményem volt, de meggyőződésem, hogy azért is kellettek, hogy most olyan ember lehessek, amilyen.

Ami nem kifejezetten szakítás, de olyasmi lehet, amire Te gondolsz: volt egyszer egy srác, megismertük egymást, kicsit olyan "első pillanatra szerelem" volt a dolog. :) De aztán (logikusan ma sem tudom, miért) mégsem lett semmi különös közöttünk. Egyszerűen nem úgy alakultak a dolgok. Én bántam nagyon, ő is. De rá pár hónapra megtalálta azt a lányt, aki igazán hozzávaló. Úgyhogy én jó szívvel gondolok a dologra... :) És hiszem, hogy ennek így kellett lennie.

Apám verte anyámat, sokszor az utcán aludtunk ez miatt. De ha nem veri, és nem kell menekülni, akkor nem szökünk az ország másik felébe, nem is merem meg a férjem, akivel már jó pár éve nagyon boldog vagyok.

Mikor először találkoztam a férjemmel, beszélgettünk, de nem fogott meg benne semmi extra. Mikor elváltunk, é mindenki ment a maga dolga után, emlékszem, átfutott rajtam, hogy ez a férfi lesz a férjem. Utána szépen el is felejtettem őt. Kb 1 évre rá, találkoztunk megint, és utána össze is jöttünk. Többször is megkérte a kezem, mindig nemet mondtam neki, mert a szüleim házassága után irtóztam a házasságtól. De ő nem tágitott, és a végén feleségül vett. Az esküvőm napján jutott eszembe az a régi kósza gondolatom, és az valahogy megnyugtatott.