Ti is szenvedtek az egyedülléttől?
Férjemmel megromlott a házasságunk, kicsit kapóra is jött amikor kiderült, hogy megcsalt és így elköltöztethettem. Először jó volt, nem hiányzott olyan nagyon. Regisztráltam egy netes párkereső oldalon. Igazából csak tudni akartam, hogy kellek-e még valakinek, van-e esélyem gyerekkel egy új kapcsolatra. Az egyik fiú a találkozón szimpatikus volt és olyan jelzéseket adtam, hogy flörtölnék. Aztán nagyon visszavettem és rájöttem, hogy komolyan kell, de ezzel már nem tudott akkor mit kezdeni. Hülye voltam, ki is mutattam, hogy kell. Persze ez sok volt neki és közölte, hogy csak laza kapcsolatot akar. Tök megalázó, hogy már csak erre van esélyem. Nem tudom, hogy akarom-e így.
A férjem külön lakik és a kezdeti próbálkozások óta ő is visszavett, nem nyomul, pedig lehet, hogy kibékülnék vele. Bár van mit megoldanunk!
Most valahogy nagyon rosszul jönnek össze a dolgaim. Régen sosem volt gondom a másik nemmel. Mindig vonzódtak hozzám, de most valahogy nem megy. Rossz egyedül!
Gondoltam, hogy jót tesz majd az önérzetemnek, hogy egy kicsit flötölök, ha már a férjem is mással volt. Most viszont itt van két férfi, akire nem tudok igazán hatni. Ti mit tennétek? Utálom a taktikázást, szeretem önmagamat adni, de ez úgy tünik kevés nekik.:-(
Szervusz!
Szerintem semmiképp se add fel!
Például a párkeresö oldal tök jó ötlet volt. De az elsö kudarc ne vegye el a kedved, hisz az utcán se rögtön az az ember jön veled szembe, aki életed párja lesz.
Talán csináltass egy új frizurát, vegyél magadnak egy csinos ruhát stb., egyszóval érezd, hogy Te most az a nö vagy, aki hóditani akar. Lehet, hogy más lesz a kisugárzásod is, és a férfiak észreveszik azt.
Szóval szerintem randi(k)ra fel! Sok sikert!
Társkereső oldal... Pff.
Hát ott nem sok jóra számíthatsz.
Máshol meg nincs hol ismerkedni. Ez a baj.
Azért a gyerekedre gondolj elsősorban! Ha cserélgeted a pasasokat,az nagyon rossz hatással lesz majd rá.
Ki lehet bírni egyedül is,és kivárni,amíg lesz olyan férfi,aki vállal téged és a gyereked is.
Én azt javaslom hogy próbáljátok meg rendbe hozni a dolgokat a férjeddel!
Ti össze tartoztok és ha egyszer boldogok tudtatok együtt lenni akkor most is sikerülhet ha akarjátok!
Sok sikert nektek!
21.14 Ne fújjozd a társkereső oldalakat. Vannak akiknek ezenkivül igen kevés esélye van társat találni. Én itt ismerkedtem meg 4 éve a párommal, és nagyon szeretjük egymást, soha egy veszekedés nincs közöttünk, pedig nagyon hamar összeköltöztünk. Persze itt is mellé lehet fogni, de ez fenn áll akkor is, ha máshol ismerkedsz.
Kérdező: Egy-két kudarc ne vegye el a kedvedet, nem te vagy az egyetlen elvált nő gyerekkel, aki megtalálta az igazit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!