Férfiak ki tudják mutatni, hogy sajnálják a dolgot?

Ezekszerint a férjed olyan mint én:) Lány vagyok, szóval a páromnak még nehezebb is vele, hisz férfiként veszekedések alatt ő tűnik érzelmesebbnek, szerelmesebbnek. Képtelen vagyok békülést kezdeményezni (rendesen elkezdek izzadni, ver a szívem, néha a fejem is megfájdul, ha tudom, hogy nekem kell békülni). Ráadásul a bocsánatkérést is hülyeségnek tartom. Mármint, az nem változtat semmin. Sima udvariaskodás csak. Ha tényleg megbánok valamit, azt is nehezen vallom be, ráadásul egyáltalán nem látszik rajtam, hogy így sajnálom, úgy sajnálom. Egy jégtömb leszek olyankor. Bár nem mondom, alapból sem vagyok az a nyálasan érzelmes típus. Mi kezdünk összecsiszolódni, így másfél év után, ő megérti, hogy én ilyen vagyok, én meg próbálok változni érte. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsenek konfliktusaink. Sőt...

Szerintem - magamból kiindulva - butaság várni, azzal nem bizonyít semmit, ha ő megy oda hozzád. Viszont egy idő után (nálam ez lehet több nap is, akármennyire szenvedek, oda nem mennék), biztos "megtörik".

A férjem igen, és bocsánatot is kér.

De volt olyan pasim, aki képtelen volt rá, szét is mentünk.

De legegyszerűbb nem veszekedni...

Mivel nagyon fel tudom rántani magam egy veszekedésnél, rendszerint elvonulok, amíg vissza nem áll a vérnyomásom, egyébként robbanok egy fél szóra is. A férjem már megtanulta, hogy ilyenkor jobb békén hagyni egy darabig, amíg lenyugszom.

Sajnos túl jól érvelek, így nyugodt hangon is akkorát tudok szavakkal döfni mérgemben, hogy a másik fél győzi nyalogatni a sebeit.

Nekem az elvonulás egyfajta szájkosár.

Egyébként amilyen hamar felrántom magam, annyira gyorsan el is felejtem az egészet.

Egy-két hete a férjemmel valamin összevesztünk (na, már erre se emlékszem, min), ő is felidegelte magát és ordított. Ezen én dühödtem be, hogy ne ordítson velem, nyugodt hangon döftem néhányat, aztán arrébb vonultam puffogni.

Kb egy héttel később (!!) este mondja a férjem, hogy ne haragudjak, hogy kiabált.

Mikor?

Hát a múltkor.

Kiabáltál..?

Nem emlékszel?

Nem...

Szóval ő pl rájött, hogy azt az öt percet kell kibírni, amíg visszarendeződik a vérem, utána a memóriám törli az egészet. Legalábbis érdekes módon, csak akkor marad meg bennem ilyen dolog, ha a másik félnél rosszindulatot látok. Ha nem látok szándékosságot, akkor indul a radír.

Ez már gyerekkoromban is okozott gondot, mert néha odamentem emberekhez, ők meg csodálkozva néztek rám, hogy nem vagyunk haragban?

Miért lennénk?

Hát tudod, a múltkor, amikor...

És komolyan törni kellett a fejemet, hogy emlékezzek rá.

11-22 16:45

fura, hogy a szóbeli erőszakot ilyen normálisnak tartod