Így is képesek lennétek szeretni a gyereketeket?

Attól még lehet szeretni, bár tegyük fel, ha nagyon hasonlít külsőre az apjára, akkor amíg nincsenek feldolgozva a sérelmek, el tudom képzelni, hogy rossz ugyanazt az arcot látni nap, mint nap.

Főleg, ha a gyerek rossz tulajdonságaiban is hasonlít hozzá, háát, azt nem irigylem.

Férjem olvasta, aki amúgy egy kanál vízbe meg tudná fojtani az exét, annyira utálják egymást. A lánya kiköpött anyja arcra, de a férjem ölne érte, imádja.

Hitetlenkedve olvasta, mondta, hogy ez soha meg se fordult a fejében, hiszen az exét a viselkedése miatt utálja (és emiatt is váltak el), a lánya meg a gyereke, hogy tudna bármilyen egyenlőségjelet tenni?

Ennyi erővel a szőke nőket is utálhatná, mert az exe szőke... Vagy a zöld szeműeket, vagy az alacsony nőket... ez mind igaz rá.

Nőként maximum akkor tudnék vívódást elképzelni, ha nemi erőszakból lennék terhes. Valószínű, hogy a terhességet és a szülés utáni heteket nehezen viselném. Másrészt egy idő után csak tudnám tudatosítani magamban, hogy a gyerek ettől függetlenül nem lesz erőszakoló és a viselkedését nem tudja örökölni valakinek.

engem apám egy percig sem nevelt, szinte nem is ismerem, nagyon pici koromban elhagyott minket. anyámmal ott szemétkedett, ahol tudott. érthető, h nem szívleli. ennek ellenére mindig mondja, h mennyire hasonlítok apámra, személyiségben, külsőben, de akár egy-egy gesztusban, mozdulatban.

anyukám mindennél jobban szeret engem, még ha egy olyan ember is apám, akit nem bírja elviselni.

aki intelligens, az maga mögött tudja hagyni a régi sérelmeket, és inkább a gyerekére koncentrál, mintsem arra az emberre, aki bántotta.

Nagyon remélem, hogy nem, mert a szüleim elváltak.

De ha saját magamra gondolok és a gyerekemre, akkor se tudom elképzelni, hogy így érezzek.

Remélem csak fiktív kérdés volt és nem valós szituáció

Persze, tudatosan mindenki tudja, hogy a gyerek nem tehet semmiről, és nem örökli a gonoszságot, aljasságot. Csak működik a tudatalatti is, és ezért előfordul, hogy "valamiért" at a gyerek kevésbé szimpatikus, szerethető, aki jobban hasonlít az utált emberre, mint a többi.

Aki meg azt írta, hogy nem hagyná a helyzetet addig fajulni, amíg gyűlölet lesz belőle, az legyen is előrelátó és óvatos, soha ne függjön a férjétől, mert ha most hihetetlen is, nagyon vissza tudnak élni a helyzettel!

Ha már valaki ide jut, hogy ilyesmire gondol, akkor csak azt tudnám javasolni neki, hogy akkor próbálja meg azt látni, hogy a gyerek félig ő maga.

Lássuk a poharat inkább félig teli.

Nem olvastam a kommenteket, de váltam, és van két gyerekem akik közül a nagyobbik tiszta apja, kívül beleül. De én szültem, és szeretem őt, mert ő egy egyéniség még akkor is ha hasonlít az apjára. Amúgy meg az apját is szerettem valaha, tehát biztos van benne is szerethető dolog, max nem emlékszem rá mi az:-)

Tehát a válasz, így is képes vagyok rá.

# 11/19 Időpont 2011-11-21 03:30

Pont ugyanezt gondolom!

Én is elváltam, voltak nagy balhék nálunk, amikor a kicsi körmét vágom, akkor látom is hogy tisztára az apja keze, de fikarcnyi ellenszenv sincs bennem. Ők az enyémek is, amikor fogantak az szeretetből, szerelemből történt, bármi is történt azóta. Az meg hogy az apjuk olyan-amilyen, arról nem tehetnek, szenvednek ők is miatta.

Én egy alkalmi kapcsolatból becsúszott gyereket is tudnék 100%-osan szeretni és imádni. Amit nem tudok elképzelni az az, hogy egy nemi erőszakból egyáltalán kihordjak egy babát. Nem bírnám elviselni magamban, ha meg kellene szülnöm, nem tudom hogy tudnám-e nevelni.