Mi az oka, hogy a nyeglébb gyerekek több figyelmet kapnak a szüleiktől, mint a "jó gyerekek"?

Szerintem minden családban van egy "kedvenc" és van egy "mostoha" gyerek.

És a kedvenc gyerek attól lesz nyegle, hogy mindig elkényeztették, a jó gyerek, meg meg akar felelni, hogy őt is szeressék, ezért "jó".

Nálunk nővérem volt a kedves gyerek, neki mindent lehetett, rám meg mindenért rám szóltak, gyerekkoromból szinte csak arra emlékszem, hogy anyám ordít.

Egyszer ocsmányul volt beágyazva, anyám már kezdte a rikácsolást velem, hogy "micsoda kupleráj, igénytelenség, ennyit sem lehet rád bízni" stb...

Erre mondtam, hogy nővérem ágyazott be, nem én.

Rögtön mosolyogni kezdett, és csak annyit mondott, hogy "Ja, tényleg?"

Bármennyire jól is igyekeztem viselkedni, mindig szekáltak.

Anya állandóan üvöltött velem, testvérem meg adta alá a lovat.

Nagyon rossz emlékek ezek.

Aztán rájöttem, hogy miért van ez így.

Testvérem anyáék házasságának az elején született, amikor még boldogok voltak, fiús lány, és tiszta apám külsőleg.

Én a házasság végén fogantam, egy kibékülés során. Nem vagyok fiús, és "tökös" lány, inkább romantikus, érzékeny.

Anya a "tökös" belevaló nőket tartja jó nőnek, ő is olyan, testvérem is, én meg pont az ellentettje, ráadásul dundi is voltam kiskoromban, amin jó sokat élcelődtek.

Testvérem jól sikerült lány, én meg nem.

Ráadásul nem is akarták, hogy megszülessek, csak késő volt az abortuszhoz.

Ezt anya mondta nekem.

Ez van, mégiscsak megszülettem, kidobni már nem lehetett.

Már belenyugodtam, hogy soha nem fognak úgy szeretni, mint nővéremet.

Nem baj, majd lesz más aki szeret.

Legalább is remélem!

Kicsit off, véletlenül keveredtem ebbe a kategóriába, mert nekem se gyerekem se tesóm, viszont aktívan és hozzáértően kutyázom, és jellemzően a saját hiperszuper jól nevelt kutyám mellett rendszerint van ideiglenesen befogadott kutya, illetve most hosszú távon vigyázok egy másik kutyára. Bár tudom, hogy a gyerek-kutya hasonlat mindig ferdít, de szerintem ad egy érdekes nézőpontot a kérdésnek.

Az új kutyám egy neveletlen, extra aktív, pörgős kis bunkó. Folyamatosan vívodom is emiatt, mert a "rossz" kutyának ugye minden mozdulatát irányítanom kell ahhoz, hogy ne legyen vele probléma. Persze igyekszem nem tiltással és büntetéssel tenni, hanem a megfelelő viselkedések kérésével, majd jutalmazásával. Így pont ugyanez a helyzet áll elő, mint két gyerek esetében. Van a rosszabbik, neki folyamatosan beszélek, és rengeteget jutalmazom. Gyakorlatilag minden mozdulata vagy jutalmazásra, vagy korrigálásra szorul, hogy ne keveredjen verekedésbe. A saját okos kutyámat meg mindeközben el is felejtem megdícsérni, hiszen tőle "el is várom" hogy ne rosszalkodjon. Persze ez kutyák esetében csak egy kezdeti fázis, míg az új kutya is megérti az elvárásokat, és beilleszkedik az életvitelbe, aztán már nem lesz többet jutalmazva, de ugye a gyereknevelés az életre szóló folyamat és simán elhiszem, hogy szülőként bele lehet ragadni ebbe a hibába. Hogy a jó gyerektől elvárás, hogy ötöst hozzon és büntetést kap egy négyesért, míg a rossz jutalmat kap ugyanazért a négyesért. El sem tudom képzelni hogyan lehet ezt megfelelően kezelni, mert az is jogos, hogy mindegyik gyerek felé olyan elvárásokat kell támasztani, amiket meg tud ugrani, tehát természetes, hogy másképp kell kezelni több gyereket, nem lehet egyformán, hanem a saját tehetségéhez személyiségéhez mérten kell.