Szerintetek kinek van igaza?
Végső elkeseredettségemben fordulok már hozzátok! Megpróbálom röviden,tömören és érthetően leírni! Én 19 éves lány vagyok, két éve vagyok a párommal, aki 22éves! Első évben teljesen jól megvoltunk, szerettük egymást, kirándulni jártunk, minden időnket egymással töltöttük! Idén kezdődött el az,hogy egyre inkább elhanyagol! Én tanulok, ő pedig dolgozik! Mivel anyagi gondjai vannak, így Hétfőtől-Szombatig dolgozik, Szombat este 8-órakor ér haza,akkor tud velem lenni! (Azaz Szombat este ott alszok, és Vasárnap este jövök haza, anyukámnak itthon szüksége van a segítségemre,nem tudunk összeköltözni, neki a munkája miatt kell otthon laknia, így azt terveztük, ha végzek a sulival,akkor költözünk össze) Szóval ennyi a mi kapcsolatunk, hétköznap telefonon, vasárnap van rám egy kis ideje.. Nekem ez annyira kevés, és nem érti meg.. Én alig kapok törődést, nem figyel rám, nálunk nincs meg az,ami másnál,hogy a lányt elhalmozzák szeretettel, én érjem be azzal az egy nappal, amúgy mindig egyedül vagyok, de neki nem számít! Párszor előfordult az az eset,hogy a vasárnapot is a barátaival töltötte,mert segítenie kellett..
Most a következő volt (van),hogy Szombaton nem tudok átmenni, sajnos, egész héten iszonyatosan fáj a torkom, jobb ilyenkor itthon lenni, a saját környezetemben.. Erre mit mondott? "Jó,akkor maradj otthon, én nem megyek át,Szombaton megyek a haverjaimhoz,mert x-box party lesz, majd hozzád átmegyek vasárnap.." Erre teljesen kiakadtam,és rám nyomta a telefon! DE NINCS IGAZAM? MI AZ,HOGY EGY NAPOT LESZ VELEM,MERT A SZOMBAT ESTE A HAVEROKÉ? HA BETEG VAGYOK,AKKOR IS A HAVEROK? A fejéhez vágtam mindent,hogy soha nem szeretett,annyira bőgtem,ahogy csak kifért, mint valami hisztis gyerek,és hogy miért verte át a fejem,mert nem igaz,hogy fontosabbak a haverok stb.stb.. Elég durva voltam, de nincs igazam? EGY napot vagyunk együtt,beteg vagyok,szükségem lenne rá!! Nem??? Véleményeket szeretnék! Köszönöm!
Kaptam hideget-meleget!
Szóval tényleg,hagyjam, menjen el Szombaton?
Azt mondja ő is mindig,hogy ha engedek,nem hisztizek,akkor majd hiányozni fogok,és hozzám fog húzni a szíve.. Szerintetek? Eddig úgy éreztem,teljesen nekem van igazam, már nem tudom.. belekeveredtem a kommentárokba ..
Egyik így gondolja - másik úgy..
Szerintem is,ha szeret,akkor velem van .. nem a haverokkal ..
Ez a dolog akkor lenne igaz, ha rendszeresen hanyagolna a barátai miatt, de az ember társas lény, nem csak a párjára van szüksége. Amikor majd összeházasodtok akkor is lesznek barátaitok.
Ne haragudj, de szerintem ordít,hogy mennyire nincs igazad.
Te úgy rámászol, hogy tényleg menekülni fog a kapcsolatból. Ráadásul nem is az egész hétvégét tölti a barátaival, csak egyetlen árva estét, azt sem dorbézolással, hanem X-box partival.
Semmi okod nincs dühösnek lenni rá.
Hülyeség. "ha szeret velem van, nem a haverokkal"
Ha el akarod magad mellől marni, akkor csak tessék, hisztizz. Az is marhaság, amit írt itt valaki, hogy azért mert az ő párja már nem ment bulizni, mikor vele összejött, akkor ha már más bulizni akar, akkor nem is szereti a barátnőjét?
Az én barátom se bulizós már, de néha bizony elmegy a haverokkal. És mégis mindennél jobban szeret. engem sosem zavart, ha haverozik, és nem értem, mit kell ezen hisztizni.
Mondok egy példát: Egy exem mindig úgy oldotta meg az ilyen nézeteltéréseket (amikor nem vele voltam, hanem barátnőmmel, haverokkal), hogy megsértődött, hisztizett. Egy idő után már rohadtul elegem lett belőle, és nem ért el nálam lelkiismeret furdalást, meg semmit, sőt még hiányozni sem hiányzott, annyira mérges voltam rá néha.
A mostani barátom viszont semmire nem mondd nemet, maximum, ha nem szeretné, hogy elmenjek, akkor szomorkodni kezd picit, de mégis azt mondja, hogy menjek nyugodtan, csak mégis olyan jó volna ha együtt lennénk inkább.
Azért ilyen reakció után más szájízzel megy el az ember "bulizni"
De mindegy, szerintem hiába magyarázom, majd egyszer rájössz.
Ha a barátaira sincs egyébként ideje, akkor én nem hisztiznék, hogy tölt a barátaival is pár napot... akkor hanyagolja őket el? Te mit szólnál hozzá, ha a barátaid sz.rnának a fejedre csak mert a pasijuk úgy akarja?
Persze az is egy dolog, hogy amikor beteg vagy, akkor nem így kellene veled közölni, de az ő szemszögéből is nézhetnéd a dolgokat, nemcsak a sajátodéból. A barátai is hiányoznak neki, és velük is nagyon kevés időt tud tölteni, és feltételezem abból, amit leírtál, hogy veled még mindig többet van (mert a barátaihoz csak néha ment át).
Tulajdonképpen mit szeretnél??
Hogy megálljon az élet Keleteurópában,
mert picit fáj a torkocskája egy hisztis kis pi*csának??
Sztem tök nehéz időszakon mentek át. Értem, h neked rosszul esik, h keveset vagytok együtt, de próbáld magad a helyébe képzelni! heti 6 napot dolgozik, 1et veled van, amikor szintén teljesítenie kell, különben hisztizel.... Mikor tud kikapcsolódni? vagy a barátainak dicsekedni veled?
Most ez nagyon rosszkor jött, h beteg vagy és akkor nincs veled, de a hiszti nem segít ilyen esetekben sem.
próbáld inkább nyugodtan megbeszélni vele, h rosszul esik, mert szeretted volna ha ápol... de értsd meg, hogy ha magadhoz akarod láncolni, menekülni fog.
Azzal sokkal többet érsz el, ha megértő vagy vele és amikor együtt vagytok, olyan légkört teremtesz, amire vágyik máskor is. Biztos, h jobban hiányzik neki egy kedves, kényeztető, szerelmes nő, mint egy hisztiző-követelőző kislány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!