Létezik olyan hogy tini depresszio?

"Mert velem ez történik... s bár jol tudom, hogy egyrészt a társaság okozza, mégsem tudok szabadulni tőluk, mintha a rabjuk lettem volna, s nem tudok kiszakadni az ördögi körből. "

előző vagyok. Ez is ismerős. Annyira függtem ezektől a "barátoktól" múlt télen... nem is értem már, MIÉRT. Próbálj meg függetlenedni. Én 2010-11 tele után sokkalta felszabadultabb, függetlenebb lettem mert rájöttem: HÉ nemcsak ők léteznek. Új embereket kerestem, új kapcsolatokat, és sokkal nyitottabb lettem mások felé. Eljártam dolgozni nyáron, ott is sokmindenkit megismertem. Most sokkal jobb a kapcsolatom a barátaimmal mint télen, bár nem a régi és soha nem is lesz a régi.

de az előnyöm, az, hogy megtanultam, egyedül is állni kell a sarat, és van amit csak egyedül bírhatsz ki... meg kell tanulnod egyedül is lenni, mert van hogy ordítanál a segítségért, de senki nem fog jönni - és magadnak kell kihúznod saját magad a pácból.

Nekem olyan 60-70%ban sikerült. A depresszió nagy része már elmúlt, bár lehet elő fog jönni megint télen...

és ezért félek nagyon a téltől...

Minap beszélgettem valakivel a babonáról és a hitről.

Látszólag, mondjuk egy ateista nézőpontból, nincs különbség a kettő között. Pedig valójában ég és föld. A babonák nem a te hited, hanem mások hite, amit egy közösség megpróbál ilyen-olyan eszközökkel rákényszeríteni a tagjaira. A valódi hit pedig nem helyettesíti a tudást, hanem ugyanúgy a megfigyelésen alapul, a saját tapasztalaton. Tulajdonképpen egyfajta tudás, ami nincs elvileg megalapozva, ezért van megtámogatva azzal, hogy eddig ez működött, várhatóan máskor is működni fog. Ha pedig innen nézem, akkor a legtisztább tudomány is "csak" egy hit. Például hit az axiómákban, hogy amit már többször megfigyeltünk, az megismételhető egy kísérletben is, a fizikai változók értéke nem fog megváltozni a következő pillanatban stb.

Az én kis világomban ezért a hit és a tudomány nem verseng egymással, a hitetlenség viszont nem merülhet fel. Mert nem az Isten képe, a mások által mondott történetek valósága vagy valótlansága adja a hitemet, hanem a személyes tapasztalat. Ha valaki olyat állít, amit én hihetetlennek tartok, attól az még az ő számára lehet majdnem valóságos. Legyen boldog vele, a maga valóságában. Egészen addig nem bánt ez engem, míg nem próbálja rám kényszeríteni a maga világlátását.

Ezért szerintem Te is bármennyire eltávolodhatsz Istentől, a hit mindig csak egy karnyújtásnyira lesz Tőled. Akinek szüksége van a hithez egy emberarcú, megjeleníthető valakire, hogy szólhasson hozzá, ám legyen. Nekem nincs, mégsem tartom magam hitetlennek, csak amolyan ateistának. :)

Kamaszként voltak nekem is kedvenc képzelgéseim. Hogy egy nap majd egy sportkocsi parkol a házunk előtt és a kulcsa a levélszekrényben lesz. (Én fiú vagyok, nekem a szőke herceg nem kellett a kocsihoz.) :) Soha nem történt ilyen. Egy napon valami megváltozott bennem. Ma talán vehetnék olyan sportkocsit, amiről álmodoztam, ha nagyon akarnék, csak azóta jobban kedvelem a nagy és erős terepjárókat, ezért inkább olyanom van.

Talán az volt a fordulópont, hogy elkezdtem olyanokat képzelni, amiket meg is akartam valósítani. Nem pedig azt vártam, hogy mások tegyék ezt meg. Ha olyan terveken gondolkozol, amiket szándékodban áll megvalósítani, és ebbe bele is vágsz, akkor a jövődet tervezed. Ha olyanokról képzelegsz, amire vagy nincs ráhatásod, vagy egyszerűen nem vágsz bele, hanem azt várod, mások tegyék meg, vagy csak magától történjen meg valami, akkor álmodozol. Az előbbi hasznos, az utóbbi inkább csak időpazarlás.

persze

én 13 éves vagyok és én is voltam depressziós...

soha semmihez nem volt kedvem,vagdostam magam,úgy éreztem mindenki utál,és meg akartam halni,mert úgy éreztem,az életem semmit sem ér,senkinek nem vagyok fontos....és állandóan olyanokat álmodtam még este is hogy megölnek..

és folyton azon gondolkodtam,ha meghalnék,senki se venné észre...:S

13l