Mit tegyek, ill. tehetek-e bármit, hogy olyan legyen, mint régen?
32 éves férfi vagyok, 5 éve nős, 2 éve született meg a kisfiunk. A szülést követően (kb a gyerek fél éves lehetett) a házasságunk megromlott, "hiányzott" a feleségem (testileg-lelkileg), megcsaltam. Erről nem tudott, én egy kicsit felvillanyozódtam, de ez is csak ideig-óráig tartott, hisz csak bizonyos igényeim elégültek ki.. Később megismerkedtem egy hölggyel, vele kb 1 éve van/volt viszonyom, feleségemmel már külön szobában alszunk jó ideje. Tudja, hogy van valakim, válni eddig nem akart (azt mondja,még szeret), én sem akartam (a gyerek miatt). Hiába van/volt viszonyom, nem vagyok boldog, már nem "vadászni" akarok, hanem lenyugodni, lehorgonyozni. Olyan családot - feleséget akarok, akivel nem egymás mellett éljük a mindennapokat, hanem egymással, ez nagy különbség. Ez a gyerek születéséig meg is volt, aztán borult az addig megszokott rend. Mostanság már szinte semmit nem csinálunk közösen, az is megvan, hogy melyikünk hánykor foglalkozik a gyerekkel, mikor ki megy érte, stb. Kb másfél hónapja úgy alakult, hogy közösen mentünk az egyik nagyszülőhöz a gyerekért, és akkor valahogy nagyon jól éreztem magamat a feleségemmel, nevetgéltünk is (már nem tudom, mikor nevettünk valamin közösen...), valahogy csak Ő volt a gondolataimban... utána még napokig. Akkor meg is szakítottam a kapcsolatomat azzal a nővel, akivel viszonyom volt, ez okból kifolyólag többet is vagyok otthon, amit a feleségem nem tud hova tenni, de egy ideig nem kérdezett rá. Hétvégén megkérdeztem tőle, hogy elvisszük-e a gyereket a játszótérre, Ő kikerekedett szemekkel nézett rám, hogy Együtt? Végül elmentünk, jó volt, olyan volt (számomra), mint egy új randi, csak már nem kettesben, hanem hármasban, rákérdezett a nőre, mondtam, hogy már nincs, erre ő azt mondta, hogy ha nincs ló, jó a szamár is? Nem mondtam rá semmit, mert minden felháborodása jogos, de én tudom, hogy nem amiatt keresem a társaságát, mert most egyedül lettem. Lehet azt mondani, hogy két szék közé estem, így jártam, de egy próbát megér, hátha visszakaphatom. Jó jelnek vettem, hogy 3-an mentünk játszani, de mégis olyan távolságtartó volt,viszont többször észrevettem, hogy néz, kíváncsian. visszaforgatnám az időt, ha lehetne, és mindent másképp csinálnék, de nem lehet.
Hogy bizonyítsam be neki, hogy őt szeretném? Hogy most tudtam csak felnőni az egész család témához? Hogy most esett le, hogy valóban ő kell, és bolond voltam?
Nem mondom, hogy csak én hibáztam, de tudom, hogy majdnem minden az én hibám volt, hogy így alakult.
Azoktól a válaszoktól, hogy megérdemlem, meg hogy micsoda utolsó senki vagyok, kérlek, kíméljetek. (tudom ezt magamtól is)
Köszönöm az érdeklődést, alakulunk.
Azóta eltelt fél év, újra élvezzük egymást. A Feleségem azóta - OKKAL - féltékenyebb, mint régen, de próbálok bizonyítani. Jártunk párterápiára is, ami nem sokat segített, ellenben a sok beszélgetéssel.
Az sem elhanyagolható, hogy a gyerekünk is sokkal kiegyensúlyozottabb lett!, mióta újra egy család lettünk.
A napi bocsánatkérésről már leszoktam, de minden mozdulatomban és tettemben benne van, hogy megbántam, és csak Ő kell. Talán elhiszi. Talán kitart mellettem, talán végig... Néha még úgy érzem, túl sok a talán. Néha viszont bele tudnék pusztulni egy-egy ölelésébe...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!