Keveset kérdezősködnek rólam az emberek, úgy hiányzik. Senkit sem érdeklek?
Mintha csak én írtam volna, néhány apróság kivételével. Írtam is ki nemrég egy kérdést, bár kissé hosszú lett:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
A barátaimat szépen lassan elveszítettem, alig van már valakim, szabadidőmet a sokszor bunkó családommal, a párommal, illetve a cicámmal töltöm. Szerencsére most még sok időt elvesz a nyelvtanulás is, de nem tudom októbertől, felsőfokú nyelvvizsga után mit csinálok helyette. :/ Az egyetemen is csak felszínes érdekkapcsolatok, valójában senkit nem érdeklek... barátok lassan nincsenek is, bár ők eddig is csak a saját majomkodásukra használtak, hogy legyen kivel buliban leinni magukat, legyen kivel hangosan vihogni, bulis, kocsmás képeket készíteni, és amint én elkezdtem kicsit kinőni ebből, máris kezdtek elfelejteni. Túl komoly, érett vagyok a korosztályomhoz képest etéren (más téren is, de van amiben viszont nem). Nehéz így, a lényeg, hogy tanulj meg magaddal jóban lenni, magad jól szórakozni, jól érezni magad egyedül is. Nekem napjaim nagytöbbségében megy, de néha a változások kihoznak ebből a lelki nyugalomból és olyankor elkap a rossz érzés, fáj, hogy jelentéktelen vagyok még azoknak is, akik nekem még mindig sokat jelentenének, ha foglalkoznának velem. Talán kissé túl passzív vagyok, én nem hívok senkit sehova, max nagyon ritkán, viszont ott elrontottam, hogy amint engem hívtak, egyszerre ugrottam, ezt nem szabad. Kéretnünk kell magunkat, játszani az értékest, hinni magunkról, hogy jók vagyunk és akkor gy idő után mások is ezt fogják érezni velünk kapcsolatban. Szóval a lényeg, hogy te legbelül legyél jól és önmagaddal legyél jóban, a legjobban!
Nem olvastam végig a válaszokat, de leírnék neked valamit.
Velem mindig történik valami. Pedig nem élek extra életet. elmesélem, hogy néz ki egy napom. Felkelek, elviszem a gyerkőcöket a suliba, hazajövök, házimunka, értük megyek, és pont. Utána megint otthon vagyunk.
Vagy.
Felkelek, suli, valami dolgom van, elrendezem, hazamegyek, házimunka, suli, és megint otthon vagyunk. Pont.
Nem valami érdekfeszítő, igaz?
Viszont. Valami mindig van. Látsz egy jó műsort. Egy érdekes sztori a híradóban. Egy idióta reklám a tv-ben. Vagy a buszon egy fura ember. A suliban valami....
Mindig van valami, amitől más a napod.
Van egy barátom, akivel rengeteget beszélgetünk skypon. Bármikor megkérdeztem, milyen napod volt, a válasz csak egy vállvonás volt, mondván: átlagos. Ha megkérdeztem: Mi újság van veled? A válasz mindig a semmi volt. Ő azt mondta egyszer, hogy olyan jó hallgatni engem, velem mindig történik valami. Pedig semmi különös nem történik. Mindennapos dolgok történnek. Annyira vagy érdekes, amennyire azzá teszed magad. Szóval: hajrá.
Te úgy látod, hogy semmi érdekes nem történik Veled. Más, akkor hogy láthatna érdekesnek?
Szerintem talán a Te hozzá állásoddal is baj lehet. Lehet furcsa kérdés, de milyen a kapcsolatod a szüleiddel és a testvéreiddel? Hasonló? Nem lepődnék meg..
Lehet, hogy a velük való kapcsolatod miatt érzel így, kevés ennyire az önbizalmad és érzed úgy, hogy nem tudsz semmit "adni" másoknak.
Ez nincs így hidd el. Amúgy meg, tedd élvezetesebbé a mindennapokat, vagy legalább a hétvégéket, csinálj valamit, amitől Te is úgy fogod érezni, hogy érdekes vagy!
Sokkal jobb érzés lesz Számodra, Neked kell először változtatni és elfogadni Magad, hogy mások is elfogadhassanak!
tetro, azt írtad:
"Egyébként viszont annyi emberrel találkozik mindenki minden nap, hogy több barátot is gyűjthetne mint eleget :D"
Szerencsés vagy ilyen szempontból. Viszont komolyan kérdezem, adj tippeket nekem és a hozzám hasonlóknak: 30 éves vagyok, irodában 9.5 órát programozok (3 kollégával), előtte-utána vonatozok 1-1 órát,legkorábban este 7-re vagyok otthon. Hétvégéim szabadok. Merre,mikor,hogyan indulnál "barátkereső" útra? Hiszen az "annyi emberrel találkozok nap mint nap" = 3 családos kollégám és több ezer ember az utcán,tömegközlekedésen.
Biztos másoknak is van hasonló, zéró emberi kapcsolatokkal járó munkája, és felnőttfejjel keresik a barátokat, társaságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!