Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tegyem túl magam...

Hogyan tegyem túl magam rajta, vagy hogyan kérdezzek rá, hogy ne legyen belőle vita?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A párom 32, én 28 éves vagyok. A problémám 3 héttel ezelőtt kezdődött. Születésnapomra kaptam a páromtól egy androidos mobilt. Ez az első ilyen készülék nálunk, fogalmam sem volt arról, hogyan működik. A párom próbálgatott ki rajta különböző funkciókat, pl: wifin keresztül fellépett az fb-re. Néhány nap múlva megrendeltem az internet-szolgáltatást és (szülinapom révén)szerettem volna megnézni a köszöntéseket. Viszont a barátaim helyett vadidegen nők üzeneteivel találtam szemben magam. A telefon automatikusan az utoljára beírt loginnal lépet fel. Bár már szégyenlem magam, de elolvastam az üzeneteket. 3 lány írogat neki, ebből az egyik különösen felkeltette az érdeklődésem.

Az egyik levélben kérdezi a párom, hogy haragszik-e még rá és szombaton megy a párom városába, találkozzanak, ha engem le tud rázni.. A párom válaszait nem találtam meg.

A páromnak nem mondtam el, nem tudom, hogy mondjam el, hogy elolvastam a leveleket. Azóta egyre nagyobb bennem a feszültség a ki nem mondott kérdések miatt. Távolodom a páromtól és ezt már ő is érzi.

Tehát, hogyan kérdezzek rá erre a lányra, hogy ne tudja meg, hogy elolvastam a levelezését? Ez miatt nem akarok vitát. És ha hazudik vele kapcsolatban, akkor hogyan tovább?

Köszönöm, hogy elolvastad!


2011. szept. 22. 14:55
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
71%

Nagyon fiatal és naiv lehetsz, már ne is haragudj.

Ahogy itt előttem valaki írta, azonnal elé állni és számon kérni.

Sajnos ahogy látom te beveszed majd a magyarázatot, amit előad.

2011. szept. 22. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:
Nem vagyok fiatal és nem vagyok naiv sem. Csak félek, hogy az a férfi, akiről azt gondoltam, hogy ismerem az orromnál fogva vezet és hülyét csinál belőlem. Valósággal sokkolt, amit 3 hete láttam, de nem vagyok idióta..
2011. szept. 22. 15:34
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Már hülyét csinált belőled, attól hogy nem mondod ki még nem változik a dolog.
2011. szept. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%

Látom, egyeseknek nagyon egyértelmű a szituáció. Nem lehet, hogy azért, mert félreértettétek?


"Az egyik levélben kérdezi a párom, hogy haragszik-e még rá és szombaton megy a párom városába, találkozzanak, ha engem le tud rázni.. A párom válaszait nem találtam meg."


Ennek így nem sok értelme van, szerintem elírta a kérdező, és ezt nem a párja, hanem a LÁNY írta. Úgy lenne értelmes a mondat :) Kedves kérdező, kérlek tisztázd ezt a mondatot, mert fontos lenne mindent pontosan érteni!

2011. szept. 22. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
az őszinteség alap. kérdezz rá
2011. szept. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

"3 lány írogat neki,"

Na, ne. Mi a fenének írogatmak az én páromnak általam nem ismert nők?

Utolsó ne bíztasd szegényt arra, hogy az életét qrja el.

Mit lehet itt félre érteni?

És, hogy bírtad ki 3 HÉTIG!!!!!!?

És miért bírtad ki? Félsz, hogy nem lesz e helyett a szarzsák helyett jobb ember az életedben?

Legyen már önbizalmad.

2011. szept. 22. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
100%
szerintem jarj utannma a dolognak, tudom hogy sunyisag, de ennyit megerdemelsz hogy tudd az igazat, ha meg lessz lehetoseged nezzd meg a leveleit, sms-eit, esetleg ha ha mar tudsz konkret dolgot lesd meg oket, ha rajta kapod akkor mar van bizonyitek is es mar nem tud a pasi hazudni. En is igy voltam a parommal, azt hittem hogy o a vilag leg rendesebb embere es nem tudtam kinezni belole hogy valaha is megcsaljon, mig egy szep napon msn irt a csaj a paromnak en meg a szamitogep elott meredt szemekkel rajottem hogy mi folyik itt, addig persze tagadta, de innentol kezdve mar volt bizonyitek...a masik tanacsom, hogy irj a csajnak a pasid neveben es szedd ki belole hogy mi van koztuk :)
2011. szept. 22. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:

15:42

Valóban félre értető. A lány írta ezeket neki. A párom válaszait nem találtam meg.

16:29

Le kellett, hogy csillapodjak, ha neki estem volna, abból csak veszekedés van. Nem megbeszélés. Ennek nem vagyok a híve. Próbáltam letisztázni a dolgokat.

Új lehetőség nincs arra, hogy megnézzem a leveleit, nincs hozzáférésem, a telefon már kéri a jelszót.

Nos, szombaton mikor haza ér, rákérdezek a dolgokra. Ha tagad megkérem, hogy lépjen be és megmutatom neki az üzeneteket.

2011. szept. 22. 18:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!