Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tegyem túl magam...

Hogyan tegyem túl magam rajta, vagy hogyan kérdezzek rá, hogy ne legyen belőle vita?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A párom 32, én 28 éves vagyok. A problémám 3 héttel ezelőtt kezdődött. Születésnapomra kaptam a páromtól egy androidos mobilt. Ez az első ilyen készülék nálunk, fogalmam sem volt arról, hogyan működik. A párom próbálgatott ki rajta különböző funkciókat, pl: wifin keresztül fellépett az fb-re. Néhány nap múlva megrendeltem az internet-szolgáltatást és (szülinapom révén)szerettem volna megnézni a köszöntéseket. Viszont a barátaim helyett vadidegen nők üzeneteivel találtam szemben magam. A telefon automatikusan az utoljára beírt loginnal lépet fel. Bár már szégyenlem magam, de elolvastam az üzeneteket. 3 lány írogat neki, ebből az egyik különösen felkeltette az érdeklődésem.

Az egyik levélben kérdezi a párom, hogy haragszik-e még rá és szombaton megy a párom városába, találkozzanak, ha engem le tud rázni.. A párom válaszait nem találtam meg.

A páromnak nem mondtam el, nem tudom, hogy mondjam el, hogy elolvastam a leveleket. Azóta egyre nagyobb bennem a feszültség a ki nem mondott kérdések miatt. Távolodom a páromtól és ezt már ő is érzi.

Tehát, hogyan kérdezzek rá erre a lányra, hogy ne tudja meg, hogy elolvastam a levelezését? Ez miatt nem akarok vitát. És ha hazudik vele kapcsolatban, akkor hogyan tovább?

Köszönöm, hogy elolvastad!


2011. szept. 22. 14:55
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
95%
Figyelj, valószínűleg megcsal, akkor innentől ne azon rugózz, hogy ő mit fog szólni, mert elolvastad a leveleit, hanem tedd ki amint lehet.
2011. szept. 22. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Mi az,hogy nem akarsz vitát? akkor mit akarsz?

Hogy elfelejtsd az egészet?

Rakd elé a telefont és kérdezd meg,hogy ez micsoda.

2011. szept. 22. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Hát bocs, de ha ilyen h*lye hogy nem csak ilyeneket levelezget, de még a te telefonodon keresztül, akkor nem szólhat semmit! Mondd csak meg neki szépen amit megtudtál.
2011. szept. 22. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
37%

Minek nyúlkál hozzá a te cuccodhoz, miért úgy lép be, hogy bennfelejti magát?


Ő hibája, kérd meg, hogy erre figyeljen oda, mert nem bánod, hogy használja, azért van, de te nem akarod az ő dolgait olvasni, ami nem rád tartozik.

2011. szept. 22. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

Sztem mondd az igazat. Véletlenül léptél be, láttad ezt az ismeretlen csajt, furdalt a kíváncsiság. S hogy is van ez, h. téged le kell rázni, h. találkozhassanak?

Fontos az őszinteség.

2011. szept. 22. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Ez tiszta sor. Miért kérdezel itt ezek után?

Nem sunyiskodtál, de ha azt tetted volna akkor is ő a szemét.Elmondod mi van, és választ sem kell megvárnod.

Vagy egy ilyenhez hozzá akarsz valaha is menni?

Zavard el a fenébe és kezdj új életet. Okulva az eddigiekből. Ne fejts el az idő rohan. Előbb utóbb úgyis szétmenés lenne a vége, csak jobb most mint ha van már gyereketek is.

2011. szept. 22. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Hú, én nem tudom, hogy hogy bírod ép ésszel! Én is megnéztem az exem üzeneteit egyszer a telefonján...hát volt ott minden! Kiderült, hogy bizony van mellettem kapcsolata. Én bizony rögtön rohantam hozzá a szobába, hogy ezt azonnal magyarázza meg! Persze nem tudta megmagyarázni...vége is lett a dolognak. Iszonyú nagy jelenetet rendeztem. Olyan brazil szappanoperásat! :D

Szóval csodállak :)

Szerintem egyszerűen kérdezz rá! Nincs mit szégyellned. Vagy ha nem akarsz annyira egyenes lenni, akkor próbáld meg felidézni a lány mondatait. Direkt úgy beszélni, ahogy ez a lány ír neki, használni a szavait. Ebből úgy is meglátod, hogy mit reagál rá.

2011. szept. 22. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy nem így ismertem meg. Nehéz elhinni, még ha a saját szememmel láttam is. Ezért lett volna jó, ha el tudom olvasni, hogy mit válaszolt neki. Egyébként semmi különlegeset nem fedeztem fel a párom viselkedésében. A telefonok elöl, nincs sugdolózás, kimaradozás se semmi.
2011. szept. 22. 15:10
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Senki nem fogja helyetted megoldani a problémát, beszélj vele minél hamarabb! Ahogy ide írtad, ilyen őszintén mondd el neki, mi történt, mit érzel. Ne várj, csak magad bünteted ezzel. Kérdezd meg, miért írogat lányoknak, ő mit érez...
2011. szept. 22. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

én kinyomtatnám ezeket a leveleket,és szépen,leírva odanyomnám az orra alá,hogy vagy megmagyarázza,vagy már szórod is ki a ruháit az ablakon:-)

Ha megcsal,vagy tervezi,nem szabad hagyni.Tenni kell valamit.

2011. szept. 22. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!