Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi lesz velem a történtek után?

Mi lesz velem a történtek után?

Figyelt kérdés

Szerető voltam. Nem volt önbecsülésem, nem éreztem elég vonzónak magam és ezért mentem bele és voltam benne ebben a kapcsolatban. Egy idő után őszinte lett és szerelemnek éreztem. Közben tele voltam lelkiismeretfurdalással, a feleség miatt, és a családom miatt, hogy ők nem ilyennek neveltek, de mivel szerelmes voltam és naivhülye tovább folytattam. AZtán valamelyik nap nálam felejtette a laptopját a kinyitott email cimmel és kiderült még mellettem a szerető mellett is, van még egy csomó másik nő, szebbek, fiatalabbak, stb. És összetört a szivem. Rákérdeztem, hogy ez most mi? És azt mondta, egy éve már csak sajnálatból vagyok veled, közben én mindezt éreztem. Annyira feldühödtem, hogy kikerestem a feleségét a telefonkönyvből és kitálaltam neki mindent a férje ügyeiről, magamat is feladtam és zokogtam, hogy sajnálom.

A nő 25 éve a felesége, többgyerekes család és a férfi eddig mindig megcsalta. Hirtelen én is úgy éreztem magam, mintha a felesége lennék, velem is ugyanúgy bánt, ugyanúgy vert át. Pedig olyan gyönyörű pillanatokat éltünk át, csak kár hogy mindez nem volt őszinte. Sokat tanultam a dologból, de most nagyon a padlón vagyok, a barátaim az exem, és ennek a férfinak a legjobb férfibarátja mindenki próbált lebeszélni de hiába én csak hagytam magam. Mert azt hittem én másnak nem is kelhetek. Nem tudom, hogy ilyen megalázottan kelhetek e még valakinek az életben? Hogy ki fogom e tudni heverni mindezt. Nagyon fiatal vagyok, nemrég érettségiztem. Szóval olyan rossz ez. És a pasi még azóta is keres, az benne a szomorú, szerencsére mindenünnen letiltottam, dehát akkor is minek keres ezek után..


2011. szept. 2. 10:33
 1/9 anonim ***** válasza:

Már megint ez a kamu...Ne válaszolj, ha szerinted kamu a kérdés..1-nek szól.


Kérdző: Ha a szerető szerepét töltötted be ebben a kapcsolatban, nem kellett volna ezt tenned. Szerető lehet több is...

2011. szept. 2. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Szerető... az "ágyas" jobb szó...
2011. szept. 2. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Pontosan azt kaptad, amit te tettél a feleséggel... 100%-osan megérdemelted, és még neked áll feljebb lol
2011. szept. 2. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Ha most érettségiztél, elég fiatal lehetsz. Gondolom nem volt előtte más kapcsolatod, így tapasztalatot sem igazán szerezhettél. Ne add fel az első kudarcnál. Olyan nincs hogy senkinek sem kellesz, de járj nyitott szemmel. A nős férfiakat meg jó messzire kerüld el. Tisztelet a kivételnek, de általában csak igéret marad a részükről, hogy elhagyják a feleségüket/családjukat egy fiatal, szexi csajért.

Szerintem helyesen tetted hogy kitálaltál a feleségnek, bár meglehet hogy ő ezt már rég tudta.

Sajnállak, de szerintem tisztában voltál vele, hogy mit vállalsz.

Fel a fejjel és ismerkedj veled egykoruakkal.

2011. szept. 2. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Nem életszerű a történeted, de attól még akár igaz is lehet.Ha a férfi 25 éve házas, akkor közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez, ennyi idősen (főleg többgyerekes családapaként)honnan vesz annyi energiát, hogy több nővel is viszonya legyen.Írod, hogy te két évig voltál a szeretője és nemrég érettségiztél. Hány éves is voltál mikor ez a viszony elkezdődött? De hagyjuk az én kérdéseimet, válaszoljunk inkább a tiedre.A szenvedés az ár, amit a jó pillanatokért fizetsz. Hogy arányban van-e a kettő, azt neked kell eldöntened.
2011. szept. 2. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Te aztán nem vagy semmi... Beletapos a kis lelkedbe a pasi és fel is adod a feleségénél...

Valószínű a nő is sejtette, hogy csalják, de ez akkor sem a te dolgod úgy gondolom. Pláne gusztustalan, hogy nem őszintén bűnbánatból álltál elé, hanem haragból és bosszúból sutyiban odatelefonáltál...

Mi lesz most veled? Szerintem egy ideig még számolj el a lelkiismereteddel...

Aztán egyszer el fog úgy is jönni egy pillanat, amikor képes leszel ezen túltenni magad, még ha most nem is úgy tűnik. Ha nagyon kilátástalannak látod a helyzeted esetleg egy pszichológust is megkérhesz, hogy vezessen végig ezen az időszakon.

2011. szept. 2. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Nézd meg az Egy lányról (An Education) című filmet. Abban megtalálod a választ a kérdésedre!
2011. szept. 2. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Szerintem is fék.


De ha nem az, akkor elég "tökös" cselekedet volt az asszonynak megmondani.

2011. szept. 2. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
22%

Jól tetted hogy elmondtad a feleségnek. Ilyen undorító szemét faszik vannak. te meg állj a sarkadra, és legközelebb már egyedülálló pasival kezdj!!!


MIÉRT CSALÁDOSSAL JÖTTÉL ÖSSZE?

Amikor annyi egyedülálló pasi van???? Én kapásból ismerek harmincat!

2011. szept. 2. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!