Csak nekem ilyen nehéz a felnőtté válás?

Én 23 vagyok, most kezdem az ötödik évemet Budapesten. Leírva is sok. Én olyan szinten megutáltam a várost, hogy alig várom, hogy vége legyen a sulinak és eljöhessek. Most már egy fokkal jobb, de az elején piszok nehéz volt. Én minden hétvégén hazajárok, pedig közel 4 óra az út. Az első ében volt, hogy hétközben is hazajöttem 1-1 napra. De meg lehet szokni mindent. Arra ügyelj, hogy normális helyen lakj, vagy tedd otthonossá, találj 1-2 barátot akikkel alkalomadtán tudsz jönni-menni. Bele fogsz rázódni. Ne aggódj, mindenkinek nehéz, látod még öt év után is úgy fogok visszaköltözni, mint akinek a fogát húzzák...

Én sok sikert kívánok Neked, és hogy találd meg a helyed és a társaságod!

23/L

Én nem tudlak mással vigasztalni, minthogy elvben életed legjobb évei jönnek, és ennek még sok köze nincs a felnőtté váláshoz. Arra készítsd magad inkább, mikor kikerülsz a közoktatás meleg bölcsőjéből és meg kell teremtened a saját önálló egzisztenciádat. Na az már nehezebb, úgyhogy egyenlőre lazíts és okosodj, érezd jól magad!

Üdv, 23N

Sziasztok!

Nekem is problémám van ezzel a felnőtté válással.Azt hiszem a legfőbb problémám e téren az,hogy mulya vagyok és szerintem ezzel le is írtam mindent.Érzem, hogy kialakult bennem ez,mint valami fóbia,korábbi rossz emlékek miatt és ezzel küszködöm egész életemben.Ami szintén rátesz egy lapáttal az az,hogy nincsenek barátaim, valahogy mindig olyan szerencsétlen vagyok,hogy olyanokat fogok ki akik született színészi tehetséggel bírnak és hiszek nekik,megbizom bennük,majd kiadnak.19 éves vagyok és még nem volt egy pasim sem, ezen a téren is ez jellemző,hogy csak olyanok jönnek ide akik nem kellenek...,persze volt már,hogy én mentem oda hozzájuk csak csevegni, de akkor meg már egyből azt hitték,hogy én akarok tőlük valamit.(értitek,mire gondolok)

Szóval ettől még nem is borulnék ki annyira,hiszen megszoktam már, inkább ami aggaszt az a munka területén történik, azt veszem észre hogy nem kezelnek felnőttként a tanárok,ezzel nem vagyok egyedül,de akkor is nem akar foglalkozni velem a tanár,nem vesz komolyan hiába próbálkozom, mindig leszerel valami szöveggel és ott lyukadok ki,hogy a többi jóindulatától függök,azokra vagyok ráutálva.Néha úgy érzem mintha elbaszták volna a nevelésemet a szüleim, tulajdonképpen sosem tanítottak semmire és nem tereltek sehová.Jártam bölcsibe,általánosba,szakközépre és most fősulira és alakult az életem ahogy alakult,úgy érzem magam mintha évekkel le lennék maradva a velem egykorúaktól.., hogy sokkal tapasztaltabbak,talpraesettebbek...Úgy érzem egy élet nem elég ahhoz,hogy behozzam a lemaradást.Attól is rettegek,hogy egy fiúnak se fogok kelleni amiatt,hogy még szűz vagyok.Észrevettem még magamon ha mondjuk elmegyek bulizni akkor nem igazán jellemző rám hogy hosszasan eltudok beszélgetni valakivel a világ nagy dolgairól főleg olyanról ami nem érdekel, ha fiúval vagyok akkor meg csak flörtölök...

Az életem egy hatalmas küzdelem magam és a világ ellen.

És nem arról van szó,hogy feladtam volna,sőt küzdök folyamatosan,hogy kitudjak lépni ebből a burokból végre.

Az az álmom,hogy divattervező legyek,néha megálmodom a ruhákat lényegében érzem,hogy nekem ezt kell csináljam,egyik fő meghatározóm,hogy jó a szépérzékem,és ez az élet minden területén átalakul egyfajta elvárássá is.Mindenkiben és mindenben képes vagyok meglátni a szépet,illetve azt kihozni abból,itt a baj csak az,hogy nem merem felvállalni a munkáimat..magamat és ettől olyan iszonyúan nehéz ez az egész.Sajnos itt a tanárok nem hogy segítenék az embert,hanem még arra is mennek ki,hogy porba tiporják a diákot, ugye tanítani semmit,de fikázni azt nagyon tudnak mindenkit.Lényegében rendesen tele vagyok önértékelési problémákkal és ezt maximum talán a felnőttek szokták észrevenni rajtam, főleg a tanárok csak ők olyan nem törődöm félék.Nem alakult még ki teljesen az egyéniségem és úgy érzem ez a mulyaság miatt van, mert másképp meg ismerem magam, csak a környezetem számára nem tudom közvetíteni, emiatt a fóbia miatt.Találtam egy kommentet egy másik oldalon,amelyben pontosan leirják,hogy mi a mulyaság valójában.

A mulya nem egyenló félnótás hülye, hanem csak egy szótlan egyén, aki nem kapcsolódik be a beszélgetésbe.

Magának való alak, aki még egy kicsit lassú is.

Az ilyen emberre szokták mondani, hogy megalszik a tej a szájában. Ettől függetlenül lehet okos, akár egy zseni is, tehát nem buta vagy hülye, csak valószínűleg fél tőled, de nagyon.

A mulya szó mögött ilyen dolgok állhatnak, hogy önbizalomhiányos, nem mer megszólalni, nem tudja mit mondjon, talán szociális fóbiája van, fél a többi embertől, fél attól hogy mindenki kiröhögi.

Fél attól hogy mit szólnak róla mások, hülyének és csúnyának érzi magát, emiatt bizonytalan a viselkedése,

szerencsétlenül viselkedik néha, mert közben halálra parázza magát.

Aztán ha valaki megjegyzi róla hogy mulya, az neki egy baromi nagy sértés, mert tudja hogy ő az, és ezért nagyon a szívére veszi, és utána azzal az emberrel kapcsolatban még jobban befordul. Azt fogja érezni hogy ki van közösítve, és még kevésbé fog tudni feloldódni a társaságban.

Valami ilyesmi. Nem?

Persze a hülye ember is lehet mulya végülis, de azt hiszem ezt kb csak arra mondják inkább hogyha valaki nem beszél sokat és nem reagál elég gyorsan a külső ingerekre. Viszont ennek lehet ezer oka. Egy elrontott nevelés, pl hogy ez a szülő állandó szekírozása miatt alakult így hogy a gyerek mulya lett :) Mert a szülőnek semmi sem felel meg, soha nem tud elég jó lenni számára a gyerek, és akkor ez lesz belőle.

Nah ennyi bocs,hogy ilyen hosszan irtam, de gondoltam hátha tudtok szolgálni nekem egy pár jótanáccsal vagy olyasmivel.Köszi előre is.