Miért erőlteti, ami nem megy?

Néhány éve, 11-12 éves koromban, amikor igazán szükségem lett volna egy kis kedveskedésre, akkor anyum sehol nem volt. Egy házban éltünk, de inkább voltunk 2 lakótárs, mint anya és lánya.

Mára már ezt teljesen megszoktam, nem is vártam el soha, hogy naponta 20x mondja, hogy "szeretlek, kislányom", de néha jól esett volna.

Viszont mostanában mániája, hogy ölelget, puszilgat. Tudom, hogy igyekszik "jó anya" lenni (eddig is az volt), keresi az alkalma, hogy velem legyen (ez vagy azt jelenti, hogy bemegy a szobámba amikor gépezek, vagy naplót írok, vagy olyan közös programokat talál ki, amikről tudom, hogy úgyse lesznek soha).

Tudom, örülnöm kellene neki, de már idegesít. Nem vagyunk beszélgetős család, soha nem állnék elé ilyennel, de akkor mit csináljak?