Hogyan egyeztessem össze a munkát a családot és barátnőmet?
Sziasztok!
A helyzet röviden: 23 éves vagyok, programozóként dolgozok! És itt jönnek a problémák, hogy mindenki (szüleim, barátnőm ) azon problémázik, hogy én mennyit és mikor dolgozom. Szüleimmel közös házban lakunk, de külön! (Két színt ők fönt mi lent) Itthonról dolgozom, általában napi 16 - 18 órát (fél éve alapítottunk céget egy jó barátommal és nagyon sok munka van vele, és általa is) Na már most a szüleim a barátnőmmel teljesen együtt működve jelentik ki számomra, hogy én egy lusta hülye vagyok, aki egész nap otthon ül a gép ellőt és nem csinál azon kívül semmit, és hogy azt ne merjem munkának hívni, hogy nyomkodom azt a sz[a]rt. Ez engem, nagyon bánt és nem igazán tudom, hogy ebből hogy tudnék valamerre kizőkenteni, őket, hogy felfogják, hogy ez igen is ugyan olyan munka mint a többi és nem játszok napi nagyon sok órán keresztül ha nem, programozók, ajánlatokat írok stb
Szüleim már nem dolgozónak (nyugdíjasok), és pont ezért a ház teljes fenntartást én fizetem, a barátnőm suliba jár(mellette 4 órában dolgozgat, ha tud) de azért az ő kiadásait is nagyrészt én állom (ami nem is lenne gond, hogy ha nem kapnám meg hogy sz[a]rt se csinálok egész nap)
Arra is gondoltam, hogy hát ha akkor legalább a párkapcsolatom javulna, hogy ha elköltöznénk a szüleimtől. Csak hát anyagilag megterhelő volna még albérletet is fizetni és egy évig még ezt az állapotot terveztem volna tartani, hogy tudjak spórolni, vagy ha a cégbe kell esetleg pénzt berakni akkor legyen.
Tehát akkor a kérdés, hogy ki mit csinálna a helyemben ?:)
A szüleid és a barátnőd, bár tudják, hogy ezzel keresed a pénzt, csak azt látják, hogy napi 16-18 órát a gép előtt ülsz. Én tökéletesen informatikai analfabéta vagyok, de voltam olyan családnál aupair, ahol az apa hetente 1-2x otthonról dolgozott - egyszerűen nem bírtam megérteni, hogy miért nem dugja ki a fejét a dolgozószobából egész nap. Anyuka pedig a konferenciákra írta az előadását, volt, hogy a vasárnapi ebédhez nem jött le, mert neki most dolgoznia kell.
Szóval én elhiszem, hogy fontos a munkád, meg csomó időt elvesz, de ha 18 órát a gép előtt ülsz, és gondolom, vmikor aludni is szoktál, akkor gyakorlatilag semmi más nem is fér bele az életedbe a munkádon kívül - amiből a család annyit vesz észre, hogy 24/7ben ülsz a számítógép előtt.
Az már más kérdés, hogy a barátnődnek nem nagyon kéne ezt szóvá tennie, ha te tartod el. Illetve, ha annyit keresel, hogy feleennyiből is megélnétek, akkor lehet, hogy én is megemlíteném a helyében, hogy napi pár órában foglalkozhatnál mással is. Mert igen, könnyen mondjuk, hogy dobd a csajt, minek pofázik, ha te tartod el. De hát együtt éltek, és ő annyit lát belőled, hogy felkelsz, leülsz a gép elé, este felállsz a gép elől és befekszel az ágyba. Értem én, hogy érte dolgozol, de a pénz nem minden, egyszerűen csak szeretne veled lenni.
25l
Egyszer hívd oda őket hogy nézzék mit csinálsz,és mond el hogy ezt csinálod egész nap.
Barátnőd:Iskolába jár nyílván valakinek el kell tartani mivel vele vagy ezért elvállaltad és néha segít azzal ha dolgozik egy kicsit,de suli mellett nem tud többet elvállalni ez az egyik a másik meg hogy ő tudja nagyon jól hogy mi a te szakmád meg mi a helyzet,de az is igaz gondolom hogy te többet dolgozol mint kéne.A barátnődet nem hibáztatom,inkább téged!Az a baj hogy nem hiszed el hogy ha pár órával kevesebbet dolgozol akkor se lesz világvége,és azt az idpt tölthetnéd a családoddal,illetve hétvégén nem dolgozol,a barátnőd mást fog keresni,és nem az ő hibája lesz,a pénz nem egyenlő a szerelemmel,foglalkozz vele,és ne csak 3napig amikor megigérted hanem több ideig.Estefele már 4után ne dolgozz!Menjetek el együtt valamerre vagy te is inkább pihenj.Még fiatal vagy de bele fogsz rokkanni szemügyileg,meg testtartásilag,én ennyit ülnék egyhuzamban aranyerem lenne....
Szüleid:Nem neked kell őket eltartani,mivel nyugdíjasok,és kapnak nyugdíjat,ha jól sejtem....
Te maximum csak besegítesz a számlákhoz,és a barátnődet tartod el,hidd el ők is megértőbbek lennének ha te is megértőbb lenél velük.Ne mindjárt a másikban keresd a hibát.Foglalkozz mindenkivel egy kicsit,főleg a pároddal,mert szerintem már nagyon hiányzol neki annak ellenére hogy együtt éltek!
Kevesebbet kell dolgoznod.
Tanulj meg időt menedzselni! Nézz előadásokat, olvass róla. Pl. itt van ez: http://www.youtube.com/watch?v=oTugjssqOT0
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!