Miért érzem ezt? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Mi sem jöttünk ki soha a tesómmal, de köztünk csak egy év volt. Talán pont ezért. Mindig ő aratta le a babérokat, az első ovi, az első suli, érettségi, egyetem, államvizsga...én mindenhol második helyen voltam, az én ünnepségeim kevésbé voltak "érdekesek"...ez rányomta a bélyeget...

Aztán ő teljesen más mint én, teljesen más személyiség, más életstílus, más...

Most, hogy messze lakunk egymástól normalizálódott a viszonyunk...

21-L

Mi is vitatkoztunk rengeteget az öcsémmel,igaz,én még a tiniéveim elején jártam akkoriban(ő négy évvel fiatalabb).

Egyszer aztán anyu leült velem beszélgetni.Sok mindent mondott.Nem tudnám összefoglalni,de nekem akkor esett le,hogy akármilyen hülye is,mégis csak az öcsém.Egy van belőle.Elszégyelltem magam.

Minden a kölcsönös tolerancián múlik.Fogadd el!

Én sem érzek semmit a testvérem iránt.Bár ehhez hozzátartozik, hogy jó viszonyunk sose volt igazán és elvesztette a bizalmam,mert én őt már kiismertem. Ha nem találkozunk egyáltalán nem hiányzik,együtt lakva pedig fel sem tűnik ,hogy itt van. Alig beszélek vele,volt hogy komoly ideig még csak nem is köszöntünk. Mondjuk zerintem ő nem normális,így ha normálisnak is mutatja magát,sem bízok meg benne.Csak elviselem. A jövőben pedig nem kérem semmiben a segítségét, ahogy eddig sem kaptam tőle semmit.

Hogy a kérdésedre válaszoljak,szerintem van akinél normális a reakciód,van akinél nem.