Most komolyan vannak még ilyen hülyék?
már egy fél éve történt nálunk a faluban, hogy egy idős nő 800 ezer forintot adott oda egy ideges csajnak, mert az azt mondta neki, hogy elviszi az unokájának.
Az unoka napok múlva ment a nagyihoz, az meg kérdezi tőle, hogy mire kellett a pénz, hát neki semmire és el se jutott hozzá az összeg.
A mama majdnem meghalt, mikor szembesült vele, hogy átverték.
A válasz megírásának időpontja: ma 11:47
na akkor nem csak itt Szolnok megyében divat ez.
Mi is a tescoba járunk vásárolni és a párom mondja mindig, hogy tegyem el a blokkot. Egyszer kérdezem tőle, hogy minek, és akkor mondja hogy az itteni cigányok, ha látják, hogy nem tesszük el a blokkot akkor ők elveszik és elkezdenek ordibálni, hogy elloptuk a cuccaikat. Mondta, hogy nagyon sok ilyen eset volt már.
Ezt a történetet majdnem pontosan én is olvastam, bár ott a helyszín Budapest volt és az illető úgy tudta igazolni magát, hogy kártyával vásárolt és annak a cetlijét nem lopták el, (meg ugye az időpontilag cetli nélkül is lenyomozható), szóval ez egy urban legend, minden esetre nem árt belőle levonni a tanulságot.
Ami pedig a fülbevalós dolgot illeti, tényleg vannak végtelenül hiszékeny emberek, ami persze nem jelenti azt, hogy kötelező lenne kihasználni őket. Sajnos a mai világban még a talpraesetteket is sokszor átvágják, szinte csoda, ha valaki ezt egy életen át megússza...
Mondjuk azért a körülményeket is ismerni kéne. Ki tudja?
Lehet (sőt szerintem biztos), hogy kisebbségi volt a gyerek, mögötte egy Ladában egy csapat c*gány, gondolom a néninek ez is elég volt.
Ha nem igy történt, akkor meg igy járt.Egy bizonyos határ fölött, a hülyéket valahogy én sem tudom sajnálni.
Én olyan sztorit ismerek, mikor megállítanak, hogy fel tudsz-e váltani 20.000 Ft-ot. Ha a válasz igen, már ütnek is, és elveszik amid van.
Egyébként a néni igencsak buta volt, kéne ilyen felvilágosító valami az öregeknek, amikben bemutatják ezeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!