Ne kíméljetek! Hisztis feleség vagyok, vagy jogos a szomorúságom?

Nem is dühös vagyok már, inkább csak szomorú.

Ezek az állapotok évek óta tartanak.

7 éve vagyok együtt a férjemmel, 5 éve vagyunk házasok.

A problémám az, hogy Ő nagyon be van gubózva. Évek óta.

A munkája a hobbija, ami nem is lenne baj, de ahogy haza jön, egyből a munkájával foglalkozik. Hétvégén is, hajnali 2-ig kb.! Mellőzve vagyok. Semmi más téma nem érdekli, csak a munkája. Se rólam, se a háztartásról, se a gyerekekről NEM beszél.

Kissé igénytelen a külsejére. Többször, finoman szóltam neki, de nem hajlandó változtatni.

Soha nem megyünk sehova, de soha (!!), szó szerint. Ez engem nagyon bánt.

Persze megmagyarázni nagyon megtudja. Elmélete mindenre van.

Egy vicces eset is akad: tudja, hogyromantikus lélek vagyok. Erre a Barátok Közt alatt kérte meg a kezem. :S

Elmondom, hogy mire vágyom, még sem teszi meg. Miért?

Ti ezeket meddig tűrnétek? Hány évig még? Mit tegyek, ha a szép szó és az idő sem hat?

Szeretem Őt, de nem érti meg, hogy ezek nekem fontosak. Már nagyon rossz. Depresszív sárkány lettem.

Fiatalok vagyunk még.

Jah és: nem iszik, nem gépezik, nem dohányzik. Ez a mai világban kincs. Ezért ezeket illik eltűrnőm, ugye?