Ki kéne engesztelnem valahogy a szüleimet, vagy ők a furák?

:) Látod, megy ez.

Nyugi, 17 évesen nekem romhalmaz volt a magánéletem, 3 évig a legjobb barátomba voltam szerelmes, aki lelki szemetesládának használt.

Most meg boldog vagyok, van igazi férfi mellettem, sok munkával és továbbtanulással, szóval nem könnyű, de jó élet ez.

Szerintem próbáld magad jól érezni a szülőkkel. Tudod, velük ki tudja hányszor mehetsz még el, haverokkal meg tuti, hogy még számtalan alkalmad lesz. Párom szülei már idősek, és ilyenkor kezdi szorítani az embert, mennyi időt lehetnek még együtt...

Igazán nevetséges (szerintem), ahogyan írsz.

Nekem már az gáz, hogy nem mered magad felvállalni, hanem beállsz a helyi "elit" közé. akiket te elitnek gondolsz, holott valószínűleg lúzerek. Az emberek nem olyanok, amilyennek leírtad őket. EGY RÉTEG OLYAN! Nem azzal a réteggel kell szóbaállni, hanem keresni kell olyan embereket, amilyennek magadat érzed. Nem pedig megpróbálni idomulni a lúzerekhez. Így azt fogod elérni, hogy idővel befogadnak, de te továbbra sem fogod találni a helyed, ezt ők is érezni fogják, és ugyanúgy nem lesz senkid. Mellesleg ezen jót röhögtem. 17 évesen itt nyivákolsz egy 26 éves kommentjére, hogy nincs senkid. Nem dőlt össze a világ! Ott van még az egész élet, hogy találj valakit. Persze, ha te megelégedsz felszínes k.rvákkal, az a te bajod, de akkor annyit is fogsz kapni attól a kapcsolattól! Persze hozzáteszem, hogy nem érzek értelmiségi intelligenciát az írásaidból, tehát valószínűleg neked már egy plázacica is tökéletes lenne átlagalatti/átlagos értelmi színvonallal.

Százszónak is egy a vége, jót mulattam. Menj szüleiddel nyaralni, azzal jobban jársz. Talán a nyaralás alatt rájössz, hogy ki is vagy, vagy valójában ki is szeretnél lenni.

Mit kell osztani, Te sose voltál 17, vagy annyira régen, hogy már nyomokban sem emlékszel rá?

Nekünk még egyszerűbb volt tiniként, nagyon megváltozott 10 év alatt minden.

Megértelek, de nem kell félned, rengeteg időd lesz még bulizni, haverokkal lógni, jövő nyarat pl. rászánhatod, de ha továbbtanulsz, ott rengeteg leheőséged lesz. Én középiskolában nem voltam egyáltalán szórakozóhelyen, első alkalommal a főiskolai évem első felében voltam. Nem éreztem cikinek, nem vagyok pesti, valahogy nem éreztem, hogy ez muszáj lett volna. Tanulni se tanultam épp sokat középiskolában, és nekem is voltak családi programjaim.

Most főiskolán tanulok, rengeteg lehetőségem van "élni", bár én alig használom ki. Néha jól esik kirúgni a hámból, és megteszem, akkor az egy időre elég. Közben széthullott a családom, alig látom őket, anyukám, etstvérem dolgozik, sokszor vagyok itthon egyedül, ha éppen nincs programom(ez nyárra vonatkozik, előző félévben meg azért nem láttam őket mert estére értem mindig csak haza). De ha hívnak, ha lenne minden napra programom, akkor sem pótolná....bármennyire untam és nem szerettem a családi kiruccanásokat, most sokat nem adnék, ha megint úgy lenne...ők azok az emberek, akik mellett merek unatkozni, el tudok kényelmesedni, nem kell azon gondolkodni, hogy mit mondjak. Nem ciki, hogy jóban vagy a családoddal, irigylendő, és remélem sokáig így marad ez a helyzet, és később te magad vágysz majd rá. Én mindenesetre nagyon...

Szerintem az erőltetéssel sincs baj, lényeg, hogy sok időt lehessetek együtt. Egy dolog a véletlen találkozás, más a tudatos nyitottság. Rengeteg ismerőst szereztem, végül csak azokkal kezdtem inkább foglalkozni, akikkel hasonlítottunk, vagy sokat voltunk amúgy is együtt. Azt hiszem szereztem pár hosszútávú barátot így, de ezt az idő dönti majd el. A barátodat meg sajnálom, sajnos pont ez az első nagyobb próba...

Hiszem, hogy amennyiben továbbtanulsz, meg fognak oldódni az eddigi problémáid.