Hogy lehet így újrakezdeni egy életet? 2 éve élek egyedül a kislányommal, apukával nem működött jól a kapcsolat,ezért különmentünk, de így se vagyok boldogabb!

Ahhoz,hogy megéljünk sokat kell dolgoznom,ahhoz,hogy jól éljünk meg szinte mást se csinálok,mint dolgozok!

Nem hanyagolom el a kicsit,az ő idejéből sose vennék el magam számára időt,hogy szórakozhassak,de már csak egy monoton körforgás az egész!

Ha arra ügyeskedek,hogy jól éljünk elmegy minden időm rá,és esélyem sincs élni 24 évesen.

Ha merek egy kicsit önző lenni,hogy megpróbálok élni,akkor meg nem dolgozok annyit,nem keresek annyit,hogy bármit is megtehetnék,bárhová is elmehetnék!

Ha egész nap melózok és van idő,pénz délután kimenni a strandra,akkor majd leragadnak a szemeim és alig várom,hogy hazaérjünk,elrontom az örömét!

Ha nem vállalok plusz munkát,fáj a sírása,hogy szeretne strandra menni,vagy bármit tenni,amire nem futja!

Ez ugyanígy van a férfiakkal is!Ha dolgozok napi 10 órát,se energiám,se kedvem nincs egy férfihoz,ha beérem a napi 7 órás munkáért járó pénzzel,akkor meg ég az ember a feje,hogy "fizettet" magának moziban,étteremben.......!

Ezekben a munkákban sajnos nincs olyan,hogy ma pihenek,majd holnap bepótolom,hanem akkor vagy csinálod,vagy nem!

Tudom nem én találtam fel a spanyolviaszt és mások is élnek így,de én már belefáradtam ebbe az elmúlt 2 év során!

Ti mit tennétek?

Vagy,aki élt így,hogy kászálódott ki belőle?