Fizetnétek a szülitek kölcsönét?
Még nem vagyok ilyen helyzetben, de nem kizárt, hogy hamarosan leszek.
Adott két szülő, akik 10 évre szóló kölcsönt vettek fel 2008-ban, de törleszteni jelenleg alig-alig tudják. Az apa rossz állapotban van, lehet betegnyugdíjas lesz, jelenleg ő az egyetlen kereső (két gyerek van még). Én hamarosan munkába állok, férjhez is megyek, és nagyon sajnálom anyuékat meg a két testvéremet, folyton felszólításokat kapnak a banktól. Szerintem egy ideig segítek törleszteni a hitelt, azaz fizetem helyettük. De ugyanakkor azon is elgondolkoztam, hogy úgy kezdem majd a különálló életemet, hogy mások butaságát törlesztgetem (mert kölcsönt felvenni, amit ráadásul szinte semmi maradandóra nem költenek emeletes marhaság). Ettől függetlenül segítek majd nekik, mert a szüleim, és többet kaptam tőlük(eszmei értékekben mérve), mint amennyivel most visszasegítem.
Csak kíváncsiságból: ti fizetnétek a szüleitek hitelét?
Nekem azt mondták régen, hogy a legnagyobb segítség nekik az, ha én boldogulok az életebe.
De természetesen besegítenék, ha ezt az anyagi lehetőségeim megengedik.
hát nem tudom, ha lenne pénzem és a házuk lenne a tét akkor igen. De ők nem rég vettek egy vadi új autót azt biztos, hogy nem, Én úgy vagyok vele, hogy ne nagyzoljunk ha nincs is mire.
te most fogsz házasodni, szóval a pároddal ezt meg kell beszélned, mert az már a közös kasszából menne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!