Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Vajon be akar csapni a párom...

Vajon be akar csapni a párom és családja?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő. Párommal már megvolt az eljegyzés, de esküvőről még nem beszélünk. Együtt lakunk a páromék szüleinél. Most ő neki akar fogni az építkezésnek (ami a szülők házának a telkén lenne). Nem sok pénzük van, és számomra furcsa, hogy evidens dologként arról beszélnek, hogy majd az én fizetésemből, meg a pároméból majd kihozzuk valahogy a házat. Szép apránként. Ez rendben lenne, ha más lenne a szitu, de nem érzem azt, hogy ez majd KÖZÖS lenne. Nekem saját házam van, de ebben most nem tudunk lakni (hosszú sztori), idővel beköltözhetnénk. Neki ez több okból nem tetszik. Édesanyám óva int attól, hogy bármilyen házzal kapcsolatos költséget magamra vállaljak. A családi házukon hatalmas hitel van. Dolgozzak azért, hogy esetleg egy szakítás során kirakjanak, és elúszott a pénzem?


Mit tegyek, mondjam azt, hogy vegyen el, tulajdonrészt kell kérni, papírt kell íratni, vagy egyszerűen ne vállaljam a költségeket, csak a rezsit?


Teljesen tanácstalan vagyok, nem akarom hogy megromoljon a viszony közöttünk, de nem akarom kiszolgáltatni magamat. Mi a helyes? Tényleg szeretem a páromat, de nem akarom megszívni.


2009. ápr. 9. 06:46
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Attól, hogy ti nem vagytok megházasodva nem lesz a párodé a közösen felépített ház, ha a fele ház rád lesz íratva. Ahhoz, hogy ez meg legyen, ahhoz nem kell házasnak lenni. Már most mondd meg nekik, hogy a fele házat a te nevedre akarod írattatni, mert ez így fair, ha mindkettőtök pénzéből épül. Szerintem ne add el a házadat, hanem először várd meg, hogy mi lesz, de tisztázd a párod családjával, hogy mi is a helyzet. Ebben nincs semmi rossz, hisz a te pénzed is, így miért ne lehetne tulajdonjogod? Én a helyedben a rezsi fizetés helyett ezt tenném. Ha a szülők normális felfogású emberek, meg fogják érteni, hogy ezt akarod. És itt nemcsak egy esetleges szakításról van szó, hanem arról, hogy legyen törvényesen a tiéd az, amiért megdolgozol.
2009. ápr. 9. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy az elottem hozzaszolo irta nem kell hazasnak lenni ahhoz h a haz fele megillessen. Ha kettotok nevere veszitek fel a hitelt es kettotok neven van a haz akkor hazassag nelkul is megillet a fele es nem tudnak kisemmizni. Azonban ott van a telek kerdes. Ha a hazat a parod szuleinek a telkere epited annelkul h annak a tulajdonjogat felosztanatok akkor szerintem csak a haz ertekenek a felere tarthatsz igenyt de a telekre nem hisz az a szulok neven van. Es igazan a telek erteke ami no az evek soran nem maganak a haze. tehat ugy egyuttesen lenne jo. Masik kerdes en pl nem hiszek a tobb generacios hazakban es egyutt elni a szulovel vagy anyos apossal. rengeteg surlodasi feluletet ad, ami sokszor elkerulhetetlen.

Ha a parod nem szeretne bekoltozni a te hazadba mert o meg lehet h azt erzi az meg nem az ove es o van kiszolgaltatva neked, meg lehet oldani ugyis h epitkeztek ketten kulon telekre amit ti ketten vesztek es az a kettotoke es nem kell anyosektol fuggeni es kiszolgaltatottnak lenni. a te hazadat meg kesobb el tudod adni vagy kiadni alberletbe, kerdes az h mennyi hitelt kellene felvenni.

Pl nalunk is az a helyzet h nekem van egy gyonyoru hazam 2 eve ujitottam fel, egy vagyonba kerult, es idokozben megismerkedtem a parommal, akinek a haz tetszik de mas keruletben kepzeli el az eletet. Nem zarkoztam el attol h ne epitkezzunk, sot egy kicsivel kozelebb lenne a munkahelyemhez es ezt nem is banom mivel varom elso babankat, s mivel itt semmi allami tamogatas nincs igy kenytelen vagyok visszamenni dolgozni. Tehat nem zarkozom el attol h ne epitsunk ketten hazat. neki nincs haza o szuleinel majd alberletben lakik. Most koltozunk ossze. Nekem egy kikotesem volt mikor hazat epitunk, h szebbet nagyobbat mint a jelenlegim, es csakis epiteni, semmi hasznaltat mivel egy renovalast vegigcsinaltam meg egyet nem szeretnek foleg nem picurival. tehat igy megallpodtunk. egyenlore elunk az enyemben de mar nezunk telket es haz tervezetet. h mit csinalok majd a sajatomeval meg nem tudom. nem tudom h eladom vagy kiadom alberletbe ez az akkori piaci helyzettol is fugg ami majd lesz mikor erre is sor kerul.

2009. ápr. 9. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
28%

Így kívülről nézve az ő viselkedésük teljesen természetes. Inkább a te morfondírozásod tűnne innen "becsapás"nak. Hiszen közös jövőt terveztek.

Ha együtt akartok maradni, akkor természetes hogy közösen terveztek. Miért kellene elosztanotok? A tiéd is lesz. Esetleg eladjátok meg a tiedet is és vesztek egy nagyobbat. Vagy jó lesz a gyereknek.

Nem hiszem, hogy kár érhetne, inkább haszon.ha mégis elválnátok, majd elosztjátok. Anyukád csak félt, de ezúttal túlzottan.

2009. ápr. 9. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
sajnos nem vagyok tisztában a jogi helyzettel de szerintem mindenképpen elgondolkodtató az hogy a telken sok az adósság. Márpedig a Te illetve a Ti házatok is azon az eladósodott telken fog épülni. Meg kellene nézni még az építkezés előtt hogy a telekre be van e jegyezve a hitelek miatt a bank vagy aki hitelt adott. Potosan nem tudom hogy mi a neve de ha be van jegyezve a tulajdoni lapon a földhivatalban akkor nem biztos hogy jó oda építeni. Sztem kérdezz rá mert ez nem mindegy. Én is mindíg a legrosszabb esetet is végiggondolom és nem lenne mindegy hogy esetleges szakítás után megy e majd a huzavona hogy mi kié.
2009. ápr. 9. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Szeretem, tisztelem az anyósomékat, de semmi pénzért nem költöznék velük egy telekre, bármennyire is jó a kapcsolatunk.

Pláne úgy nem kezdenék bele az építkezésbe, hogy előtte nem tisztáztuk le a tulajdoni viszonyokat. Volt már sajnos olyan a családunkban, hogy a szülőknek el kellett adniuk a saját két kezükkel felépített házukat, mert egyszerűen nem tudtak együtt élni az ifjú párral.

Az, hogy a te neveden lesz az építendő ház fele, nem biztosíték, ha nem tudnak kifizetni egy esetleges szétmenéskor, ugyanúgy futhatsz a pénzed után.

Arról nem is beszélve, hogy újat építeni, amikor idővel be tudtok költözni a tiédbe? Fölösleges.

És amire az egyik válaszoló már utalt: ha már be van hitelezve a szülők háza, telke, akkor még hitelt sem fogtok rá kapni, hacsak nem másik ingatlant vontok be fedezetként.

Én egy esetben építenék így közösen, ha megoldható, hogy az új ház külön helyrajzi számon szerepeljen, külön telken. Ha közös telken van a ház és ne adj isten megromlik a viszony akár veled, akár a gyermekükkel, akkor eladhatatlan a ház. Ha meg el is lehet adni sokkal kevesebbért, mint amennyit ráköltöttetek.

Lehet, hogy én vagyok túl óvatos, de nagyon sok negatív példa van az ismerősi körömben, én bebiztosítanám nem csak magamat, hanem a páromat és a születendő gyerekeimet is.

2009. ápr. 9. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
írjatok házassági szerződést, ahol tisztázzátok a dolgokat, és egy -ne adja az Isten- később bekövetkező válásnál sem lesz vita.
2009. ápr. 9. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

9,53-nak igaza van.

Vagy,ne épüljetek anyósék telkére.Én anyós közelébe semmiképpen nem épülnék akkor sem,ha most jó a viszony.Tiszta helyzetet kell teremteni,akkor nem lesz ok vitára.Ezen senkinek nincsen oka sértődésre.Épüljetek semleges helyen saját telekre közösen.Idővel esetleg eladhatjátok a tiédet is,ha a párodnak ebben több pénze lenne.Sok megoldás létezik,hogy ne kelljen senkitől függni,és tiszták legyenek a körülmények.De neked és a párodnak kellene ezeket a dolgokat megbeszélni tisztázni,a szülőknek nem kellene beleszólni.

Ha már most nem korrekt módon áll valamelyikőtök a dologhoz,nem is érdemes közös jövőt tervezni.

2009. ápr. 9. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk is így volt. Azt csináltuk, h mikor megépült a másik ház, a "birtok" fele (osztatlan tulajdon) papíron is a miénk lett. Elvégre nem az anyósának építkezik az ember :)
2009. ápr. 9. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Sajnos úgy tűnik, hogy nem megoldható az, hogy külön telekre, függetlenül költözzünk. Sajnos nagyon kevés pénze van a páromnak, és egy telek ma nem olcsó. Tisztelem az anyósomékat, kedvelem is őket, de én is félek a közös telek hátulütőitől. Nem tudom mit tegyek, nem akarok anyagilag ilyen bizonytalan dologba belemenni, de nem tudok más épeszű megoldást.


Érdemes megkérdezni erről egy jogászt?

2009. ápr. 9. 20:55
 10/11 anonim ***** válasza:

Érdemes,de attól egy jogász sem tud megkímélni ha osztozkodásra kerülne a sor,hogy téged idegileg ne csináljanak ki.Ha eszed van ebbe nem mész bele.Ha korlátoltak az anyagiak keressetek olcsóbb megoldást,mondjuk egy lakás.Még mindig jobb,mint ez a megoldás.Ha akarod ha nem így függni fogtok anyóséktól.

Most még lehet,hogy jó a kapcsolat,de ez bármikor megváltozhat sajnos.Hidd el jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni.

2009. ápr. 10. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!