Nekem nem jött be az élet. Ki érzi még így és miért?
28 éves fiatalember vagyok, szombaton leszek 29. Dolgozom ugyan, de fizetésem kb a minimálbér szintjét súrolja. Munka mellett a fősuli leszív teljesen, ugyanis négy napot a munkahelyemen, a pénteket és néha még a szombatot is a fősulin töltöm. A szakot, amire járok már utálom. A munkám ugyanúgy. Néha úgy érzem nem tudom ellátni megfelelően a rám szabott feladatokat. Néha hülyének érzem magam mindenhez.
Jobb híján még mindig anyámékkal élek. Nincs barátnőm, soha nem is volt, h miért, annak részletezése sorokon keresztül folyhatna, de nem akarok senkit untatni. Azt hiszem a baj forrása itt kezdődik, h egyedül vagyok, nincs aki szeressen. Néha már komolyan, reggelente felkelni sincs kedvem, mert tudom, h aznap is egyetlen jó dolog fog rám várni, h este lefekhetek. Ugyanakkor mégse elég jó, mert az éjszakáim üresek, álmatlanok, sokszor csak forgolódok és nagyon sokára alszom el. Néha már élni sincs kedvem.
A társkeresés szinte minden formáját kipróbáltam már, mégsem leltem senkire, mégsem voltam senkinek elég jó. Pedig annyira meg tudnám becsülni azt a lányt, akinek végre kellenék!
Normális hangvételű válaszokat várok, köszönöm!
1. az életed a te kezedben van, lehet olyan munkát találni, amit nem utálsz (ha már nem szereted), olyan szakra járni, amit utálsz, meg tök felesleges pénz és energia, hiszen nemcsak X évről van szó, hanem a későbbi lehetőségeidet (munka) is meghatározza
2. ez nem így megy, hogy egy lánynak sem vagy "elég jó". Szerintem te MAGADNAK nem vagy elég jó, ezért akarsz megfelelni másoknak. A párkeresés sem passzív tevékenység (majd valaki megszeret), hanem kemény munka, ön- és társismeret kell hozzá. Neked egyik sincs, törvényszerű, hogy nem sikerül. Olvass személyiségfejlesztő könyveket (de normálisat, ne ezoterikusat) meg Feldmár Andrást.
27 voltam, amikor először párra találtam. Előtte volt 2 db 1-2 hetes párkapcsolatom (abból az egyik 16 éves koromban, a másik 18 éves koromban). Oka? Nem tudom. Nem vagyok csúnya. Kifejezetten cserfes, beszédes, társasági ember vagyok. Valamiért mégsem.
Jövő hónapban leszek 29 éves. Gyerekkoromban nem úgy terveztem, hogy anyuékkal lakok majd még otthon. Párkapcsolatban élek ugyan, de esély sincs gyerekre. Lassan 30 leszek. Semmit nem tudok felmutatni az életemben, ami számomra az én érték rendjeim szerint fontos lenne.
Lassan kezdhetek munkát keresni, mert a jelenlegi cég a csőd szélén áll. Kilátástalan és reménytelen minden.
27 éves vagyok! 19 éves koromban elköltöztem otthonról, összecuccoltam az akkori párommal úgy, hogy a sulit is otthagytam, mert dolgoznunk kellett, hogy meg tudjunk élni. 5 év után persze kidobott. A legszebb éveimet elpazaroltam, mindegy, már visszafordíthatatlan. Azóta csak tengődök, mintha nem találnám a helyem az életben. Ismerkedni sem tudok úgy, mint régebben!Úgy érzem magam mintha kiszakították volna belőlem a legértékesebb részt, azt, amivel lehetek "Valaki"! Mondjuk még így is eröltetem magamba a pozitiv energiákat,de néha nagyon elgyengülök, és úgy érzem nem bírom tovább. Én is szeretnék családot, de félek már kicsúszok az időből :(
27L
A párom 27 volt, mikor összejöttünk, én voltam az első komoly kapcsolata, addig kb úgy volt, mint te. Ennek 8 hónapja, de már jegyesek vagyunk, megvan az esküvőnk dátuma. Ne add fel. Szerintem mindenképp egy párra van szükséged, akkor egyből jobban fog menni a munka, suli, minden. Semmi sem lesz igazán fontos, csak, hogy hazaérj a szerelmedhez és este együtt feküdjetek el aludni. Próbálj ismerkedni! Bárhogy. Könyvtár, szórakozóhely, ismerősök által, társkeresőn, akárhogy! Ne add fel, sok sikert!
23/L
Na jó, sajnáljátok magatokat nyugodtan.
Higgyétek azt, hogy az élet direkt kiszúrt veletek, és hogy semmi befolyásotok nincs a sorsotokra.
Ezzel jól meg lehet indokolni, miért is nem tesztek semmit (ami ugye baromi kényelmes állapot).
Nem akarásnak nyögés a vége.
első
(fili)
Elkeserítő ilyeneket olvasni fiatal életerős emberektől.
Sajnos azt hiszem depressziós vagy. Semmiképpen nem szednék antidepresszánst, volt a családunkban szörnyű példa amikor ezeket a trutymókat felírták még öngyilkos is lett a rokonunk. Szerencsére leszedték róla a gyógyszert azóta jól van.
Könnyű innen tanácsokat osztogatni, de fel kellene állnod és elindulni ki a világba. Megszólítani egy két lányt, hogy legyen társad. Egyszerűen a fiúk manapság nem mernek a lányokhoz oda menni, hogy helló útbaigazítanál merre van az ... utca ? vagy akármilyen ürüggyel leszólítom, vagy csak megkérdezem megadnád a mobilod számát?
Miért van ez így nem tudom.
A szülőkkel lakás: Jó, de legyen a házon egy tök külön bejáratú lakrészed. Mi így lakunk több generáció. Mindenkinek megvan a saját lakrésze és mégis segítjük egymást. Ha ez nem megy akkor sem tragédia az együtt lakás csak ne a szülők irányítsanak. És ha találsz tartós kapcsolatot béreltek és külön mész.
Minek jársz olyan fősuliba amit nem is szeretsz később csinálni? Már itt indul a difi. A döntéseid felnőtt átgondolt döntések?
Ha szeretnéd már most lelekesítene, hogy ha elvégzem jobb lesz. De így valóban gázos.
Mi az egészségügyben dolgozunk, és ha az vígasztal, gondolj arra, hogy egészséges vagy és mennyi beteg rákos ember van. Már kicsi gyerekek is. Te meg minden reggel állj a tükör élé és mondogasd szép napom lesz mert én úgy akarom és egészséges vagyok. A suli frankó hamarosan végzek és lesz egy diplomám. Itt a nyár és megyek csajozni:)))Ki a lakáááásbóól.
"Nem akarásnak nyögés a vége. "
Kedves "Első"! Mi ezzel tisztában vagyunk, és hidd el, teszünk azért, hogy jobb napjaink legyenek!
De beszélgetni csak beszélgethetünk, vagy nem? Ha ezt a kérdést tette fel a kérdező, hogy -idézem- Ki érzi még így, és miért? Akkor szerinted ki jön ide válaszolni? Úgyhogy ne papolj és húzz el innen, ha nem tetszik valami!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!