Hogy viseljem el ezt a helyzetet?

Párommal egy év után összeköltözünk, most elsejével. Feltételeztem, hogy apám segít valamennyire a cuccok elvitelében, bár kezdetektől nem tetszett neki az ötlet. Ő azzal jött, h minek albérletre pazarolni a pénzt, lakjunk otthon meg ilyenek... (ami nonszensz, mert eleve azért is költözünk, h nekem ne kelljen másfél órát utazni munkába, párom sosem költözne ide. Két tesóm is itthon lakik, sok a veszekedés, én is majd' belehibbantam néha az itthonlétbe...)

De naivan azt hittem, mégis azért majd segít. Így egyik nap megkérdeztem, elvinné-e majd utánfutón a nagyobb holmijaimat, amik simán kocsival nem szállíthatók. Nem, nem segít. Sőt, olyanokat mond, hogy a híd alatt végzem, a párom úgyis elhagy és két nappal beköltözés után majd sírva állok az ajtóban itthon...

Teljesen ki vagyok már borulva. :( Hétfővel tudunk ténylegesen beköltözni az albiba, sőt talán akkor sem még, mert párom az ágyának az elvitelét még nem szervezte normálisan meg.

Nekem meg itt fog maradni az asztalom meg a szekrényem, mert nem lesz, aki elvigye, jó, ha pár holmimat el tudom vinni. :( teljesen kész vagyok, olyan az egész, mintha ki lennék utálva itthonról...