Nőktől kérdezem, hogy 30 éves korhoz közel ki vállalna be egyedül egy gyereket?

Ez egyáltalán nem gond, egy igényes nő legyen is válogatós.

Hallottál már a diplomás társkeresőről?

Múltkor mentem fel az oldalukra és fantasztikus embereket láttam. Tele izgalommal életkedvvel, művelt, értelmes emberek, a legtöbbjük pedig kifejezetten olyan nőt keres, aki majd a gyermekei anyja is lehet :)

Szóval ne gondold, hogy azért, mert eddig nem volt szerencséd nem is lesz. Ha minden megtalálná elsőre az igazit, akkor jóformán a párkapcsolatok témakör felesleges lenne, ennek ellenére talán a legtöbb kérdés oda érkezik. Nincs benned semmi hiba és szerencsétlenebb sem vagy másoknál.

Ismernéd az én történeteimet. És még én is szerencsés vagyok, pedig egyedülállóként élek :)

Hah, 27 éves...bár én lennék annyi :-D

Na szerintem nálam nem lehetsz szerencsétlenebb, amit én összebénáztam a pasikkal 30 éves koromig, arról könyvet lehetne írni. Én már szinte biztos voltam abban, hogy nem hogy gyerekem nem lesz soha de pasim se. Egy hosszú kapcsolatom volt és sokáig azt sirattam. Kár volt. Na de a lényeg, a happy end, most itt vagyok 31 évesen és van gyerekem és párom is, ráadásul egy nagyon szuper pasi minden szempontból! Szóval még simán van időd!

Mármint eleve úgy mennék el pasizni, hogy most felcsináltatom magam és egyedül nevelem, vagy egy alkalmi, komolytalan vagy már lezárult kapcsolatból maradtam terhes és azt megtartanám-e annak ellenére, hogy a gyerek apja nincs már velem?

Ha az első eset, akkor nem. 30 évhez közel még nem maradtam le semmiről, ráérek szülni (bár én 25-27 környékén akarok babát majd), ha lesz hozzá párom, egyedül az nem akkora buli több szempontból...

Ha a második verzió: az anyagi helyzetemtől függne, meg hogy az apára mennyire lehet számítani. Ha valami züllött alak, akinek se munkája, se semmije, akkor nem hiszem. Elvárnám, hogy minimálisan hozzájáruljon a gyereke neveléséhez, és a gyermek számíthasson rá, mint apa. Főleg ezen van a hangsúly.

22L

Kedves 12:13-as hozzászóló!

"Ez a válasz meg, bocs, de idiótának és szűklátókörűnek tűnik nekem...

"De milyen lesz, amikor bölcsiben/oviban/iskolában mindenkinek ott lesz az apja, csak az övé nem?"

Egyáltalán nem ritka a gyermekét egyedül nevelő anyuka."

Idiótának magadat nevezd, kérlek, ne azt, aki átélt már valamit és tapasztalatból beszél. Egyedülálló anyaként nevelem a gyerekemet a kezdetektől - most 8 éves, sosem látta az apját, mert az meggondolta magát és eltűnt, amikor félidős terhes voltam. Volt rajtam kívül más egyedülálló anyuka is, de olyan nem, akinek a gyerekének semmilyen kapcsolata nem volt az apjával. Én néztem -és nézem még ma is- a gyerekem mérhetetlenül szomorú arcát, amikor látja, hogy más gyereknek van apja.

"Milyen lesz a gyereknek, amikor beszélgetnek majd a családtól és neki nincs? Mert az anya egyedül, az nem család..."

"Ezt KIKÉREM MAGAMNAK sok hasonló ember nevében, Anyukám egyedül nevelt fel, és VOLT és VAN családom!!! Édesanyám mellett drága nagyszüleim, keresztanyukámék, unokatesóm, rokonok - volt családom. Ne sértegess meggondolatlanul másokat."

A család 100 emberből 99-nek apa, anya, gyerek. A nagyszülők és egyéb rokonok azok a tágabb családba tartoznak. Az anya és a gyerek együtt az max csonka család. Ebben sértés nem volt.

"Mit fogsz neki mondani, neki miért nincs apja, őt miért nem szereti az apja? Mert eljön az idő, amikor megkérdezi...""

A korának megfelelően szépen el lehet neki magyarázni a tényállást. A gyereknek az számít, hogy szeretet vegye körül, nem az, hogy társadalmi szerep szerint ezt milyen személytől kapja."

Nem, nem lehet neki elmagyarázni úgy, hogy egy pillanatra se merüljön fel benne az, hogy nem az ő hibája az egész.