Megőrülök, legszivesebben felkötném magam, de ahhoz gyáva vagyok. Segitenétek, adnátok tanácsot hogy ne legyek ilyen "birka"?!

Semmi baj,nincs mit sajnálni rajta,van akinek százszor rosszabb.Sajnos:S Meg már amúgyis csak a múlt,azon meg nem érdemes rágódni.Ha ez nem történik meg nem az vagyok aki vagyok.

Lehet épp egy elkényeztetett kislány lennék,aki életképtelen szülők nélkül.

Találd meg Te is magad és azt a célt ami mozgat,ami fontos számodra:)

Nem beléd akarok rúgni, komolyan, ezt az elején leszögezném.

A hozzáállásoddal van a baj. Ami történt veled, azt fel kell dolgozni, el kell fogadni, a helyére kell rakni. A "burokban" nőtt barátaid nyilván nem tudnak ilyen mélységben segíteni (de tudnak rajtad segíteni, pusztán azzal, hogy vannak neked) - ezért kell(ene) a szakember segítsége, aki megmutatja egy új ösvény bejáratát, hogy merre indulj. Ugyanakkor, csak akkor hatásos az ő segítsége, ha tudod, hogy az utat egyedül kell járnod, nem ő fogja helyetted megoldani a problémáid és a segítséget te kéred - tehát csak akkor menj el hozzá, ha legbelül is azt érzed, hogy itt az idő. Különben nem fogsz bízni benne és kidobott idő és energia lesz, meg egy rossz tapasztalat, amivel bebizonyítod, hogy 'na, ez sem működik'. Ennek így semmi értelme.

Nagyon sok munka áll előtted, főleg azért, mert azt már megszoktad, hogy rosszul érezd magad - sokan annyira megijednek a jobb érzéseiktől, hogy visszamenekülnek a jól ismert rosszakhoz inkább.

Néha tényleg nehéz elfogadni, hogy mindarra, ami történik velünk, gondolhatunk úgy is, hogy valami jobbat készít elő a számunkra, csak még nem látjuk az összefüggéseket. Hajlamosak vagyunk inkább a rosszat látni benne, mint te is, nézd, hogyan fogalmazol, eltúlozva helyenként a helyzetet:

"Nekem soha semmi nem jön össze, de ez az állapot azóta tart mióta megszülettem"

"Már úgy vagyok mindennel hogy úgyse sikerül"

"elkeserítő" "kész pokol azóta az egész"

"a gondolattól tiszta ideg leszek"

"ok nélkül olyan féltékeny vagyok, hogy meg tudnék fulladni"

Önbizalomhiány és önsajnálat süt a szavaidból.

Szomorú, ami veled történt, de tiszteletre méltó, amilyen méltósággal viseled és kiemeled a fejed a hullámok közül és fenntartod magad - igen, nehéz ennyire egyedül lenni a világon, de ahogy telik az idő, még inkább csak magadra számíthatsz majd, egyre nehezebb lesz. De hát eddig is megoldottad, nem? Szóval, a hozzáállásodon kellene változtatnod és hinned abban, hogy jó dolgok is történhetnek veled. Amint elhiszed, bevonzod. Kitartás.