Egyedül egy pici babával?

Magyarországon sajnos nem divat, nem szokás a házassági problémákkal szakemberhez fordulni, pedig van ilyen segítség ingyen is.

Ha a párod kapható rá próbálj meg fölkeresni egy ilyen szakembert a közelben. Ha Budapesti vagy akkor tudok adni cimet is.

Esetleg a neten keress rá arra a kifejezésre, hogy mediáció.

Ha nincs a közelben ilyen lehetőség akkor ajánlom olvasásra Harville Hendrix Párbajok és békés megoldások c. könyvét

Ha belegondolsz kicsit fura, hogy az autóvezetéshez tanfolyamot kell végezni és le kell vizsgázni, hogy valaki jogosítványt kapjon ezzel szemben a párkapcsolatba bárki fejest ugorhat függetlenül attól, hogy ért-e hozzá.

Ha valaki menni akar, azt a családterápia sem fogja visszafordítani. Pár évvel ezelőtt kilenc év házasság és egy hatéves gyerek után zátonyra futott a házasságunk. Ment a huzavona, végül fogta magát a férjem, és hirtelen felindulásból összepakolt és elment. Nem akartam, hogy visszajöjjön, de sírás, rívás fogadkozás után elmentünk egy családterápiára, ehhez ragaszkodtam. Azután minden szép és jó volt pár évig, vállaltunk egy másik gyereket is (főleg a férjem szerette volna, én kicsit tartottam ettől a lépéstől.) Egy hónapos a kicsi, a férjemmel már három hónapja alig szólunk egymáshoz, mert ismételten sikerült neki szerelembe esnie valakivel. (Persze engem is szeret stb.)Az összes próbálkozásom, ami a kapcsolatunk megmentésére irányult megakadt ott, hogy elege van abból, hogy felelősség, hogy nem csinálhat azt amit akar, ő menni akar, utazni stb. és mit nyaggatom baromságokkal, minthogy beszéljük meg a gondjainkat. Ott tartok, hogy nem családterápiára kell menni, hanem nekem lesz lassan szükségem szakember segítségére.

Rövidre fogva, valószínű nem jól választottál párt. (Ha én újrakezdhetném, nagyívben elkerülném a férjemet.) Ha valaki menni akar, menjen, ezen már a párterápia sem fog segíteni. Az, hogy azt mondja, rádunt, szégyellje magát. Feltételezem, hogy ő is 30 körüli, tehát ez a "nem bírom a felelősséget" duma szintén egy oltári nagy szemétség. Ha elmegy, gondold meg jól, hogy kezdenéd-e vele újból, mert szinte biztos, hogy nem fog megváltozni, és csak a saját életedet nehezítenéd.

Én is egyedül nevelem a lányom,lassan 4 éve!

Még egyetemre jártam,amikor megtörtént a "baleset",én vaciláltam,hogy megtartsuk e,Ő kőkeményen kiállt mellette,hogy megtartsuk!

Nem voltam még 10 hetes terhes,amikor jött a nagy fordulat a részéről,mármint hogy tartsuk meg a babát persze,de még ne költözzünk össze,spóroljunk mindketten,úgy majd "idővel" könnyebb lesz az összeköltözés,házasság,saját otthon stb!

Szóval nekem még lett volna időm lépni,hogy nem vállalom az anyaságot,de miután 6 hétig úgy éltem,hogy kisbabám lesz,anyuka leszek,családom lesz,én már nem tudtam hátat fordítani ennek aZ EGÉSZNEK!

Gondolom mondanom se kell,hogy az egész közös életből semmi se lett,hiába vártam és próbáltam mentséget találni számára mindig,ő még 30 évesen is nagy gyerek maradt!

Kutya nehéz így élni,de így legalább van esélyem még,egy méltó embert találni!

Ez lebegjen a te szemed előtt is!

A Te férjed is egy önző,felelőtlen alak!

jobb lesz nélküle!