Nem értem párom viselkedését! Mit gondoltok?
Nem értem párom viselkedését. Csodás nyaraláson voltunk, boldogabbak voltunk mint valaha. Haza jöttünk, és teljesen megváltozott, rossz kedve volt egész nap. Kérdezgettem, hogy mi a baja, azt monda semmi.
Én elmentem barátnőimhez, kaptam tőle egy sms-t, hogy "egyedül akar lenni, nem tudja mit akar!" Nem is értettem ezt az egészet, kérdeztem, hgy ez mégis mi...szakítani akar? Boldogok voltunk, neki ilyen napja van és akkor szakít? Azt mondta, hogy igen.
Hát eléggé kikészültem, semmi előzmény nélkül (nagy szerelem közepette) ezt írt nekem.
Pár óra mulva megint írt egy sms-t, hogy hülye volt, ne haragudjak. Megbánta amit írt és majd megbeszélünk mindent.
A megbeszélünk minden az volt, hogy másnap felhívott én természetesen bunkó voltam vele és nagyon csalódott. Számon kértem hogy ez mi volt? Tökéletes volt minden és elrontotta. Erre annyit mondott, hogy sajnálja, ő se tudja miért mondta, velem akar lenni és már tegnap bocsánatot kért. Elmondta mit csinál aznap kérdezgetett felszines dolgokat amikor bunkón válaszoltam, becézgetett ahogy szokott majd leraktam a telefont.
Ennek 2 napja! Azóta nem keresett.
Még mindig nem fogom fel. (1 éve vagyunk együtt)
Most akkor szakított velem? És, ha igen magyarázatot se érdemlek? És akkor miért írt, hogy megbánta hülye volt, ha azóta meg nem is keres.
Mit gondoltok?





ma 14:12
Bocs, de ez hülyeség. A barátja minden magyarázat nélkül, sms-ben szakított, aztán szintén sms-ben kért bocsánatot, megint minden magyarázat nélkül, aztán kész, ennyivel letudta, aztán mintha mi sem történt volna....
Ezután még csodálkozik, hogy a lány nem omlik a karjaiba, a meghatottságtól könnyes tekintettel? :D
Legalább valami magyarázat, vagy személyes bocsánatkérés járt volna. Már maga a szakítás módja is rendkívül sértő volt. Ha én ilyet tennék valakivel, nem csodálkoznék, ha nem akar egy darabig velem beszélni és igencsak én kaparnék utána, ha tényleg azt akarnám, hogy megbocsásson.





A srac nagyon komolytalan, foleg ha mar megtette. Ne engedd hogy jatsszon veled. Ez tul sok. Tul serto, megalazo.
Ugy gondolom nem is kene valaszolni a telefonra, ha esetleg hivna.
26L
26L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!