Véleményre és tanácsra lenne szükségem. Szerintetek? Mit gondoltok erről az egészről?

17:34-es

Valamikor én is így gondolkodtam, mint most te. Szintén kisgyerekekkel otthon, tartottam a hátam férjem gorombaságit elviselve. Én is azt hittem az a legjobb, ha tűrök, s reménykedtem majd egyszer jobb lesz és könnyebb.

Hát nem lett. A férjem hozzászokott, hogy én állom a sarat. Munkahelyén nem tudott egyről a kettőre jutni, itthon viszont megtalált engem lábtörlőnek.

Eredmény: a cseszegetés-szokásból megrögzött szokás vált, végül már azon kaptam magam, olyan dolgokba is beleszól, pl. hogy kenem a kenyérre a vajat. Én pedig kezdtem belefásulni. Annyira fájt, s szó szerint gyomorgörcsöm volt, mikor hazajött, éppen milyen hangulatban van, s nekem megint csak a kussolás marad. Pedig szerettem őt, s ő is engem, csak a végén már nehezen tudtuk ezt kimutatni.

Itthon semmi egyéb dolga nem volt, mindent én tartottam kézbe (gyerekek, építkezés, háztartás, pénzügyek...stb. sőt dolgoztam is mellette). De ezzel nincs semmi gond, Így egyeztünk meg.

Mikor kezdett kitisztulni a szemem, akkor kaptam azon magam, hogy értelmetlen mindent szó nélkül hagyni, s annak 100%-osan alámenni, hogy az ő munkája milyen fontos, stresses stb. Már a gyerekek is csak a cseszegetős apát látták benne. Végül megráztam magam, és komolyan elkezdtem beszélni vele erről, és innentől fogva ellenállni, szóvátenni, ha valami nem tetszett. Nem mondom, közel voltunk többször is a váláshoz, de megküzdöttünk, s még mindig együtt vagyunk. Immáron sokkal tapasztaltabban, korrektebben, mint valaha.

Az jutott eszembe kérdés során, ha én is időben lefektetem a szabályokat, akkor vajon megúsztuk-e volna azt a pár év, kesergős, erőltetett családösszetartós, nagyokat hallgatós, cseszegetős időszakot. Nos, szerintem igen!

Ezért javasoltam azt, hogy már az elején figyelni kell arra, hol a határ az egymással szembeni elvárásokban, toleranciában.

A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 19:47

Nem gondolod, hogy talán te értetted félre? Azt írtad, veled nem gorombáskodott. Én szerintem óriási különbség van a között, hogy valakivel úgy beszélnek, mint a kutyával, vagy a fáradság miatt mondjuk sértődékenyebb, feszültebb. E kettő nem ugyanaz! S aki már átélte ezt is, azt is, az tudja miről beszélek.

Végigolvasva a kommenteket, nekem nem úgy tűnik, hogy ez esetben csupán holmi fáradságról van szó. Sokkal inkább egy elemi elutasításról, sajnos.

Na persze, lehet, hogy én tévedek. Ezt már csak a kérdező tudja talán megállapítani.