Milyen egy magányos kisnyugdíjas?

Egyedül él, nem mozdul ki és alig tudja eltartani magát.

Szerintem a magányos kisnyugdíjasnak is rengeteg fajtája van. Nagymamám pl. elég fura természetű... mondjuk ez nekem nem esett le egy ideig, mert minket öcsémmel nagyon szeretett, de kiderült, hogy csak és kizárólag minket (meg az anyukáját meg a bátyját), a többi emberben mind csak a rosszat kereste. Akivel még úgy-ahogy jó kapcsolatban volt, azok vidéken maradtak (mert feljött Pestre), vagy meghaltak. Anyukám szt az elmebajnak a tünetei már évtizedekkel azelőtt megmutatkoztak rajta, de az utolsó éveiben hatalmasodott el... a szomszédokkal addig sem volt túl jó viszonyban, mert mkit utált kb., de utána meg nem is beszéltek már vele, mindig anyukámat hívták, ha vmi baj volt már megint (ordítozott, a szemetet leszórta az ablakon). Mi meg öcsémmel nem tudtunk menni látogatni, mert eléggé be volt osztva a napunk, aztán mondjuk tizenévesen lányként nem szívesen mászkáltam volna este a városban, és anya el sem engedett minket pont amiatt, hogy mi van, ha nagymamámnak megint előjön az elmebaja, aztán bajunk esik (egyszer komolyan volt olyan, hogy anyával együtt mentünk, és annyira elhgatalmasodott rajta a gyűlölet, amit anyukám iránt érzett-nem a menye, a lánya volt!!!, és anya nem tett soha neki rosszat-, hogy engem az ő klónjának látott, és velem is elkezdett ordítani). Lassanként már senkit nem engedett be a lakásba (anyukámat is csak azért, mert egy balesete után már nem nagyon tudott sokat járkálni, és anyukám nélkül éhen halt volna kb.)...