Miért ilyen gonosz velem szemben a nagymamám?
Valójában anyumat sem fogadta el soha, csak azért, mert ő normális neveltetést kapott és nem lett részeges, és a családját sem semmizi ki, mint nényém.
Már 2 éve, hogy van párkapcsolatom, és nemsokára össze is házasodunk.
Ám mamám a hátam mögött (szemembe mindig maga a bűn nélküli erény, és a szerencsétlen áldozat) folyton lejárat engem meg főleg a barátomat(akiről olyan hihetetlen hazugságokat talál ki, hogy az embernek megáll az esze).
Nem értem, hogy miért viselkedik így velem és a többi unokáját isteníti (a kedves nényémét), akik nemcsak, hogy meglopják de normális neveltetést sem kaptak. (nem értem, hogy őket miért fogadja el, míg minket folyton támad), mikor én mindig megadom neki a tiszteletet és ha tudok segítek neki.
Mit tegyek, hogy már leálljon a hülyeségeivel velünk szemben?
23/l
Hát az egyetlen gond az volt, hogy apum egy sz@ajha helyett(aki mamámnak tetszett), anyumat vette el.
Ráadásul mikor én, és utána a testvéremmel volt anyum 6 hétbe mindenféle sz@ajhát akart apumra tukmálni.
az a baj hogy a természetéből adódik valakinek a rosszindulat akkor semmit nem tudsz ellene tenni! Anyudat nem fogadta el, ezáltal lehet hogy téged se fog tudni! Semmit nem tudsz tenni sajnos... Ha ő nem akar változtatni akkor nincs rá gyógymód! Fenyegetheted hogy nem mentek látogatni vagy csak szó nélkül nem mentek el hozzá többet pároddal az se jó... Ha valamit akar róla mondani akkor fog is!
Párom nagymamája is ilyen! Apósom feleségét szidja állandóan hogy kisemmizi, nyúzza az öreget állandóan, hívogatja hogy hol vagy már?stb... a fele igaz a fele nem! Felhívja hogy hol jár hogy mire hazaér melegíti az ebédet, kisemmizi mert felesben vannak (külön kasszások) és az öreg vásárol a hétvégékre stb... Nem tudsz semmit tenni... Van aki ilyen sajnos!
Hát én megértek sokmindent, de akkor legalább a szememe is és a hátam mögött is ugyanúgy viselkedne, és ne kétszínüsködne annyit.
Amúgy már egyszer írtam róla:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
szia
második vagyok!
az előző kérdésed első válaszát olvasd át nagyon sokszor!!! Komolyan mondom! Idegileg téged is felőröl mert csak a hangja miatt eltudod sírni magad! Hagyd békén, ne foglalkozz vele! CSAK MAGADNAK TESZEL ROSSZAT! Anyudat is bántja! Az egész családot megmérgezi!
Hát az én nagymamám nagyon utálatos:
"Mindig is fájt nekem, hogy nem fogadja el anyumat édesapám feleségeként és förtelmes dolgokkal keseríti meg az életét. Olyanokkal, mint pédául: más nem tisztességes nőket akar apumra tukmálni, mikor anyum még csak 6 hétben volt velem, és annak idején a testvéremmel; folyton hazugságokkal rágalmazza.
És mégis folyton az áldozatot játsza mindenki előtt, és hogy anyum milyen rossz. Pedig anyumat tényleg megbecsülik és tisztelik, míg mamám még a lányát sem tudta megnevelni, aki elhagyta 1 újszülött gyerekét és a mostani gyerekei csak akkor kellenek mikor meg tudja őket lopni(habár még kiskoruak) és a férjét sem tiszteli.
Sajnos nem rég apum egy súlyos autóbalesetet szenvedett, az állapota nagyon kritikus volt 2 hónapig (addig az intenzíven volt, amiből majdnem 1 hónapot kómában). Csak anyum és én álltunk mellette, míg mamám csak egyszer jött be, akkor is mert anyum elvitte. Szó szoros értelemben nem törődött vele, míg az alkoholista lányát az egekig magasztalja.
De szerencsére apum jobban lett fizikailag (sajnos az ütés miatt az agya, mármint a gondolkodása sokat romlott).
És ekkor nagymamám elkezdte a hazugságait, miszerint anyum csak megjátszotta a hű feleséget, csak a nagymamám törődött apummal és ilyenek.
Mindezeket addig csinálta, míg most anyum kapott egy idegösszeroppanást és a korházba került. Erre apum nagyon megiedt és ő is bekerült a kórházba a sokk miatt.
Ezek a dolgok persze most sem érdekelték mamámat, míg én éjt nappalá téve dolgoztam, hogy legyen miből kifizetnem a szüleim kórházi költségét, és hogy visszajöhessenek a testvérem és mellém.
Három keserves hónap után hála az Istennek sikerült hazahoznam, úgy hogy nem tartozom a kórház fele, itthon a számlákat ki tudtam fizetni, és a testvéremet is fenn tudtam tartani (az már mellékes, hogy nekem sokszor még hamburgerre sem telt)
És most mamám nem hagyja, hogy örvendjünk a testvéremmel a szüleinknek, mert nagyon mocskos dolgokkal kezdett minket rágalmazni."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!