Megengednétek a párotoknak, hogy csúnyán beszéljen veletek, megalázzon titeket az egész családotok előtt?

Szerintem is. Szakítottunk is... de ha ilyen, nem érdemel meg.

Egyébként néha én is bunkón beszélek vele, főleg, mikor butaságokat mond, vég sem gondolja, mit beszél, fel tud húzni vele, de mások előtt sosem mondom meg neki a véleményem! Csakis, ha ketten vagyunk, és senki nem hallja, szerintem senkinek semmi köze a vitáinkhoz. Ráadásul az én családom amúgy is szeret belémtaposni, állandóan engem kritizálnak, engem bántanak, így ez még tovább durvítja a helyzetet.

"Azon csodálkozok, hogy egy ilyen után apukád vagy (fiú)tesód nem mosott be neki, hogy na öregem itt/ezzel a nővel így nem beszélsz."

Fiú tesóm nincs, apám meg sosem volt az a védelmező típus, igazából nagy ívben tesz a lányaira. Ő is úgy beszél anyámmal, mint a kutyával! Ennek az az eredménye, hogy velünk szemben is megengedi magának azt a lekezelő stílust, mi meg kénytelenek vagyunk tűrni, ez ellen anyámnak kellene lépnie. De nem, anyám csak tűr, elmondhatja apám mindenféle hülye k*rvának.

Az a slusszpoén az egészben, hogy miután látták, hogy a barátom távozik, anyám bejött leosztani engem, hogy milyen bunkó vagyok!!! Még engem hibáztatnak! Ott taposnak belém egyébként is, ahol tudnak. Nem vagyok egy lelkileg gyenge típus, igyekszem tartani magam, és úgy tűnik, szeretnek tesztelgetni, meddig bírom. :( Szó mi szó, még én vagyok a hibás mindenki szemében. Ja, és beszóltam a barátomnak, mikor cuccolt össze a szobámban, hogy "nem beszélhetsz úgy velem, mintha a k*rvád lennék!". Erre elkezdi: "hát pedig lehetnél...". :O Azt hiszem, itt durrant el az agyam...

Most meg már hívogat meg írogat, hogy beszéljük meg... ti mit tanácsolnátok?