Hogyan kezelhetőek a "negatív velejárók"?

Nem értem 4 óriástestű kutyánk van. Megyünk velük is nyaralni (most voltunk az Adrián) és megyünk nélkülük is, akkor egy barát hozzánk költözik egy hétre.

Az életed olyan amilyennek megszervezed.

Én pedig tökéletesen megértelek. nekem is van ismerősöm, akinek az az elődleges célja bármiben, hogy a kutyának is jó legyen. Hát nekem nem menne ez a fajta élet. Lehet önző vagyok. Imádom a kutyámat, nekem egy van csak, de már amikor hozzánk került lefektettem néhány alapszabályt. A kutya az kutya. Szeretjük nagyon, de állatként kezeljük.

Gyerekkoromban kisírtam egy hófehér perzsa cicát magamnak. Szüleimnek is nagyon tetszett a hófehér cicával játszó kislány látványa. A feltétel persze az volt, hogy ha már az enyém, akkor gondoznom kellett. Nem is ez volt a legnagyobb dolog, mert azt azért meg tudtam oldani, hanem az olyan helyzetek, amikor nyaralni mentünk. magunkkal ugyebár nem igazán tudtuk és szerettük volna vinni. Ilyenkor valamilyen módon le kellett passzolni. Akkor azon aggódtam, hogy mi van vele. Aztán hetekig sírtam, amikor elpusztult.

Na ekkor fogadtam meg, hogy ő volt az első és utolsó majdnem családtagként kezelt állat. Azóta van és volt több is, de ilyen bánásmódban egyiknek se volt része.

Szerintem teljesen emberfüggő, hogy ezeket az ellentmondásokat ki hogyan viseli. Én speciel mivel még fiatal is vagyok és ez az első komolyabb kapcsolatom elég sokszor ütközöm ebbe főleg most, hogy konkrétan egy másik tájegységre költözöm a párom és a közös jövőnk miatt.

Sosem szabad nyelni! Nálunk működik,hogy én azért elmondom, hogy mi hiányzik és akkor beiktatunk 1-1- olyan programot ami emlékeztet a régebbi időkre.

De néha elég ha csak elmondhatom neki és máris rájövök,hogy nem is hiányoznak a dolgok annyira:)

19/N

Szerintem itt abszolút nem a kutya a lényeg a kérdező példájában, hanem hogy óhatatlanul le kell mondani dolgokról. És ez elkerülhetetlen ha nyelsz, ha nem nyelsz, két különböző életmód csiszolódik össze. Túl nagy különbségből nem sülhet ki jól, de nincs két egyforma ember, illetve unalmas is lenne ha mindenben olyan lenne mint én. És ha jön a gyerek, az is felforgat mindent, és nyilván lesz utána ami sosem lesz már ugyanaz. De az életben mindennek ára van. Kérdés, megéri-e? Ezt mindenki eldönti maga. Megfizeti az árat vagy nem. Én pl. családtagként kezelem a kutyáimat és ára van, mert én sem mehetek csak úgy és oda ahova akarok, nagyon ragaszkodunk egymáshoz, de az ár amit ezért fizetek, nekem megéri.

A párom miatt is vannak gondjaim, van amit el kell szenvednem miatta, eldönthetem megéri-e vagy sem. Van ami hiányzik a régi életemből, ez természetes. Nincs ezzel semmi baj. De azzal nem értek egyet, hogy ennek gyaloggalopnak kell lennie és nem kell lemondani bizonyos álmainkról más álmainkért. Ezt talán az anyák tudják a legjobban.