Nagyon szomorú vagyok. Felvidítanátok valahogyan?

Van egy csodálatos párom egy éve lakunk együtt az ő falujában ami az enyémtől 50km-re van. A baba útban van,mivel veszélyeztettet terhes vagyok így nem dolgozhatok,mindig pihennem feküdnöm kell.

Ebben a faluban nem ismerek senki, nincs senki akihez szólni tudnék,még egy nyomorult macskám sincs. A párom mindig dolgozik, ha épp van egy szabad napja akkor pedig a ház körül tesz-vesz. Van mikor két napig nem is látom,mert éjszaka is dolgozik.

Ha haza akarok menni a szüleimhez meg kicsit barátokhoz beszélgetni akkor mindig magyarázz,hogy minek megyek,nem igaz hogy én nem tudok a seggemen maradni. Én állandóan csavargok,nem hiszi el hogy nekem nincs más dolgom.

Hetente egyszer szoktam haza nézni,de akkor is csak pár órára. Annyira el vagyok keseredve, nagyon magányosnak érzem magam. Teljesen megfogok bolondulni.

Ma is valami falu nap van amiben ő is részt vesz, hetek óta erre készülnek. Reggel megkérdezte,hogy kimegyek-e, mondtam neki, hogy még fel kell öltöznöm meg eszek egy picit. Erre ő már hívta is az egyik barátját, hogy akkor indulnak-e. Mérges vagyok nagyon,mert nem volt képes várni 5 percet még elkészülök. Neki időre kellett menni,de simán belefért volna hogy megvárjon.

Gyűlölöm ezt a helyzetet.