Szerintetek a párválasztásnál egyéb kapcsolatokban (barátság) mennyire számít ez?

én saját példát tudok mondani.A párom olyan lányt keresett akinek a családja nincs szét hullva, ő nem akart olyannal össze jönni ahol elváltak a szülők.

Szerintem sem nagyon működnek azok a párkapcsolatok ahol az egyik fél jóval többet keres mint a másik, ahol iskolázattabb vagy ahol szenvedélybeteg van a családban.

Persze kivételek vannak.

Engem egyáltalán nem érdekelnek ezek, pedig egy "elit" családból származom, egyetemet végeztem stb.

Pont nemrég ismertem meg egy lányt, aki nagyon-nagyon szimpatikus, élvezem a társaságát. Nem érdekel, hogy a családja problémás, nem tanult tovább, nincs jól fizető állása. A lényeg, hogy értelmes és van közös témánk.

Nem a szakma, nem a végzettség, nem a pénz számít. Hanem az, hogy agyilag hasonló szinten legyenek.

Tényleg nem azzal van a baj, hogyha különböző az életútjuk, hanem azzal, ha távol állnak egymástól értelmi szinten.

Engem nem érdekelne ha csak büféárus lenne a barátom, amíg én doktor vagyok, hogyha otthon jól el tudunk beszélgetni politikai, társadalmi problémákról.

Persze ha túl nagy különbség van a két kereset között, főleg a nő javára, az frusztráló lehet, és okozhat gondot.

Részemről nem számít az anyagi helyzet, szakma, család. Viszont nem kezdenék olyan emberrel, aki olyan családból származik, ahol erőszak előfordult. Kettőből kétszer égettem meg magam.. a fiú hiába határozta el, hogy ő gyökeresen másféle életet akar élni, mint az apja, végül mégis éppen ugyanolyan lett: ez a példa ivódott a génjeibe. Lehet, nem mindenkire igaz ez, viszont én nem kockáztatok még egy brutális csalódást, azt hiszem jogom van hozzá..

Az értelmi, műveltségi szint is nagyon fontos. Én elég tájékozottnak és tűrhetően intelligensnek érzem magam, és nem állok le olyan emberrel, aki nem tud társam lenni az érdeklődési körömben, kulturális igényeimben, világnézetemben, elveimben. (Ennek a fontosságáról szintén saját káromra bizonyosultam meg) Ismerek olyan szakmunkást, aki képes rá, de többségében hasonló képzettségi szinten fordulnak elő inkább ilyen férfiak. (Persze közülük sem mindegyik - közöttük is vannak buták és korlátoltak, de arányaiban azért ők vannak többségben.)

Magamnál sokkal okosabb emberrel nagyon szívesen lennék, de szerintem kisebbrendűségi komplexusom lenne mellette:) Az egyenrangú kapcsolat híve vagyok.

Mindezek, amiket felsoroltam, barátságban minden további nélkül átugorhatók - mivel ezek nem hibák, csupán eltérő személyiségformáló életkörülmények - partnerként viszont már elég konkrét elképzelésekkel rendelkezem, hogy pontosan milyen férfival is tudnék boldogan élni, míg meg nem..

Az én párom családjában minden előfordult, ami problémásnak mondható. Először is a szülei eldobták, más nevelte, majd mikor mégis magukhoz vették, akkor kezdődtek a gondok. Alkoholista, agresszív apa, családon belüli erőszak, költözködések, a tanulás lehetőségének hiánya, menekülések, aztán alkoholistává váló anya. Drogos barátok, végül ő magának is kábítószer-problémái lettek. Az iskolai végzettsége alacsony. Én jó családból származom, szüleim együtt vannak, anyagilag átlagos szinten élünk, még mindig tanulok.

Szóval összességében azt nem mondanám, hogy ezek a dolgok kizáró okok lehetnek egy kapcsolatban, de MINDENKÉPPEN akadály, és nehéz, nagyon nehéz így. Bár ismerem a párom, és tudom, hogy nagyon jó ember, értelmes is (nem a lexikális tudásra gondolok, inkább az ézelmi intelligenciára). Nem félek tőle, tudom hogy sosem bántana, és hogy jó apa lesz egyszer. Az életem mégis álladóan stresszes, mert nem merek benne bízni, csak remélni tudom hogy tényleg azóta nem nyúlt droghoz, amióta állítja, hogy nem. Tudom, látom, hogy a személyiségében hatalmas törést okoztak a gyerekkori dolgok, és nem gondolom, hogy ezek helyre állíthatóak lehetnének. Félek, hogy nem tudunk majd együtt maradni, akármennyire is szeretem. Igazából szenvedek mellette. De nagyon szeretem. Persze az én történetem nagyon "végletes", de ezt nem kívánom senkinek. Ezt az álladó bizonytalanságot.