Vagytok még így? Meglepődtem egy korábbi válaszon, és most örülök is egyben!

*Azért, mert akit szeretünk attól elvárjuk, hogy szeressen minket, és ha nem kapjuk meg, bántjuk őt,

A szeretet szabadságon alapul, nem szükségen és elvárásokon.

"A szeretet szabadságon alapul, nem szükségen és elvárásokon."

Elvileg....:)

Én is ilyen vagyok, meg szerintem barátom is, sokkal többet várunk el egymástól, mint másoktól, így néha összekapunk ha nem azt kapjuk, amit szeretnénk...

Pedig másoktól eszünkbe sem jutna uazt elvárni. Szerintem ez teljesen normális. Persze nem mindenben, de úgy általában...

Én nem értek egyet azzal, amit idéztél, viszont azt igen, hogy sokszor a hozzánk legközelebb álló személyeket bántjuk.

A legjobb barátnőm szerintem jól megfogalmazta, hogy ez miért lehet.

Sajnos neki van egy olyan problémája, hogy néha "dührohamot kap", ezzel orvoshoz is jár.

Mesélte, hogy minél közelebb áll hozzá valaki, annál inkább valószínű, hogy előjön egy-egy ilyen dühroham.

Mindez azért van, mert ha az ember egyre közelebb enged valakit magához, ő is egyre jobban kinyílik és egyre jobban engedi, hogy a "rosszabbik" arca is a felszínre kerüljön.

Ezt nagyon igaznak tartom, talán tényleg ezért bántjuk sokszor azokat, akiket a legjobban szeretünk, mert ők már olyan közel állnak hozzánk, hogy meg merjük mutatni nekik a rossz oldalunkat is.

Emellett ugye (ideális esetben) mindenki sok időt tölt a szeretteivel, ezért ha ránk jön az "öt perc", ők vannak kéznél.

L/24

*viszont AZZAL igen*

bocsi :)

L/24

Aki közel áll hozzánk, ott az ember feltételezi, hogy kevésbé kell retorzióra számítani, ha nem megfelelően viselkedik.

Aki nem áll közel hozzánk, az végleg ránk csaphatja az ajtót, így ilyenkor az emberek kevésbé merik kinyitni a szájukat - félve a következményektől.

Nincs rendben így, de az emberek így működnek.