Írnátok romantikus-békülős sztorikat? :$ :}
Hogy hogyan békültetek ki egy nagyobb hangvételű vita, veszekedés után. Ki kezdeményezett, egyből elfogadtátok-e a bocsánatkérést stb stb.
Olyan jó és megható az ilyeneket olvasni. :]
Volt már pár összeveszésünk a párommal. Egyszer munka után is alaposan összevesztünk, felszálltam én is a buszomra, ő is. A lényeg az, hogy a munkahelyi stresszt adagolta nekem szünetekben, már az agybaj kerülgetett. Kint a buszra várva is csak bunkózott, nem hatotta meg látszólag, hogy mennyire kiborít. Hazafelé azon agyaltam, mi lesz így velünk, meg minden...
Aztán hívott, hogy sajnálja, hogy egy hülye barom, és meg akar változni.
Szerencsére tett érte, már nem csinálja ezt. A fejére kellett koppintani párszor, de megérte...
Egyszer életem nagy szerelmével nagyon csúnyán összevesztünk este,Valamivel nagyon megbántott,és miután nem tudtuk utána se megbeszélni,fogtam magam és mondtam,hogy inkább hazamegyek.Kb. 5percre járhattam már a lakásuktól,mikor hirtelen ott volt,sirva. :S
Utánam szaladt és zokogva ölelt át,hogy mindennél fontosabb vagyok neki és soha nem akar elveszteni.Kiderült rá fél percre,hogy elmentem észbe kapott,mint egy örült felöltözött,és futott utánam.
Sajnos azóta 3év telt el,azóta pedig elhagyott(másfél hónapja)=(
Pedig mindennél jobban imádom,életem legromantikusabb pillanatai kötnek hozzá.
21/L.
Még eszembe jutott valami, a harmadik vagyok :)
Egyik szakításnál, mivel én nem nagyon akartam vele beszélni, iskola előtt idejött, kb 6 órára, sírva, és anyámnak elmesélte az egészet, hogy hülye volt, ő szeret, és megbánta, stb. :)
Kár, hogy máskor sose jön utánam, csak ha ekkora a baj... Ha nem túl nagy a baj, általában inkább otthagy. Rossz szokás. :)
Nagyon összevesztünk, mindegy min, de aztmondta látni sem akar többé... Persze én nagyon szeretem őt, és ő is engem. Megjelent egy zene( COD - kedves naplóm), amit elénekeltem neki interneten keresztül, ugyanis a házba nem engedett be, mg csak ajtót sem nyitott. Előtte küldtem neki virágot, csokit, de nem segített, visszaküldte. Másnap eljött hozzám, a nyakamba ugrott, és megcsókolz*-* <3
Én 18/F, Ő 17/L
Ez nem egészen kibékülés, de azért leírom :)
Szakítottam a volt barátommal, mert nem szerettem (hosszú történet, de épp szakítás után voltam és nagyon rámenős volt és belegabalyodtam a dolgokba) a lényeg hogy nem akartam hitegetni meg jobban megbántani, ezért szakítottam.
Pár nappal később, egyszer csak rám írt, hogy menjek ki a ház elé...kimentem és ott várt egy csokor virággal (levezetett hozzám 35km-t) és még ott könyörgött hogy ne legyen vége.
Nagyon sajnáltam és nagyon nehéz volt, de nem hagyhattam hogy újra összejöjjünk, mert tudtam hogy én nem szeretem szerelemből :(
nekem még nem nagyon volt vitám, veszekedésem a mostani barátommal, nagyon jol megvagyunk,imádjuk egymást, 4honapja vagyunk együtt, tudom nem sok idö, de elözö bartommal miután járni kezdtünk már az elsö honapban veszekedtünk.
szoval (kicsit bonyolult de probálok érthetö lenni) volt 1 szezon nyito buli, a mostani barátommal 2-3 hete járhattam, és megbeszéltük, hogy ott találkozunk. Ez valentin nap körül lehetettt mer az exem pont valentin napkor küldte vissza a holmikat amit még én vettem neki mikor jártunk(3évig voltunk együtt és szakitás után többször probált visszacsábitani h kezdjük ujra de nemet mondtam, mert már pokol volt a kapcsolatunk a végén.)felhivtam telefonon h mire véljem ezt de kinyomta, tudtam h az eyem is ott lesz ezen a bulin ,gondoltam akkor majd megmondom a magamét, h nem kéne bunkozni.
A bulin az exemet egyböl kiszurtam félre is hivtam h megmagyarázza h miér ilyen, közben meg a barátom keresett hogy merre vagyok(nagyon nagy tömeg volt)de nem talált hivott telefonon irt smst, ezeket sajnos nem hallottam, bnöimet is kérdezte merre vagyok de nem találtak:( utána irt 1 smst h ö haza megy mert hallotta h az exemmel vagyok..tudta h mire készülök szoval nem volt szo arrol h én az extöl akarok vmit csak kioszottam.
felhivam h milyen szemét meg h nem is szeret h itt hagy a szarba és nekem ez rosszul esik..(persze volt bennem egy kis alkohol is ugye akkor bátrabb az ember..)
irt 1 smst, hogy ö szeret, nem bizonygatja tovább, másnap reggel felhivot h mi van velem meg h ha én szakitani akarok akkor mondjam és ne kinozzuk egymást(teljesen azt hitte h kidobom)pedig nem söt, egész este rá vágytam és mondtam neki h ez butaság én vele akarok lenni mindig.
Majd este megbeszéltük, hogy találkozunk. Mikor leszálltam a buszrol ott várt. Odajött megölelt szorosan, szemembe nézett és mondta hogy szeret és adott egy szál rózsát:))):))) utána elmentünk hozzá. fözött meglepi vacsorát..isteni volt. utána pedig egész este egymásé voltunk és azota elválaszthatatlanok vagyunk és nem is veszekedtünk.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!