Mikor kezdtetek anyóssal rosszban lenni? És mi volt az oka?

Szia!

Nálunk kb.akkor kezdődtek a problémák,amikor a nagyobbik lányom megszületett(július 7.-én lesz 13 éves),azóta sajnos mindenbe beleszól a "drága"anyósom.(a "kisfia"sajnos nem mindig állítsa le)

Azt tanácsolom,hogy próbáld vele megbeszélni a problémákat.

Nem tudok konkrét időpontot (hozta a sors). Leginkább akkor szerintem, mikor közvetlen utánam terhes lett a lánya. Azóta az én gyerekeimet le sem ... Vagy talán akkor, mikor ki a akart oktatni a gyereknevelésben, hogy a gyereket úgy lehet csak nevelni, hogy rá kell csapni és akkor majd megérti. Igaz én úgy jöttem ebbe a házasságba, hogy már volt egy tini lányom és az anyósom azt hitte, hogy hülye vagyok a kicsi pelenkázásához is. De mióta megszült a lánya (na nem ha addig sokat jött volna), azóta sem sokat volt nálunk. 15 hónapos a kicsi, de anyósom 3-szor volt nálunk! Ha mi nem megyünk, ő nem jönne. Néha a férjemnek van lelkiismeret furdalása, hogy az anyja 30 km-re lakik tőlünk és menjünk nézzük meg. Persze ha elmegyünk hozzájuk, akkor folyamatosan azt kell hallgatnom-hallgatunk, hogy ő milyen fáradt, már utál dolgozni járni, mindene fáj. 53 éves, de esküszöm a 75 éves anyósa nem panaszkodik annyit, mint ő. Lusta, mint egy lajhár! Ha megyünk is hozzájuk, akkor soha nem tudtunk még úgy menni, hogy kajával várna bennünket. Mikor odaérünk, még akkor kezd el főzni (persze, hogy csináljam én), vagy mentegetőzik, hogy annyira fáradt volt, hogy neki le kellett feküdnie aludni, mert nagyon gyenge volt és azért nincs kész a kaja. Mikor még szoptattam, tuti, hogy olyan kajákat csinált, amiből természetesen én nem tudtam enni. Most meg olyan zsírosan és csípősen-fűszeresen főz, hogy a kicsi nem tud enni belőle. De bezzeg amikor vittem a múltkor a kicsinek az én főztömből, hogy meg tudjam etetni, akkor megsértődött, hogy ő annyira rosszul főz?!

Húúú! Most látom jó hosszú lett! Bocsánat, de még lenne sok mesélni valóm!

De igazad van! Az anyós kapcsolat tiszta barátok közt:)

:) Imádnivaló volt, tényleg. Együtt jártunk vásárolgatni, színházba stb.

Aztán 4 év együtt járás-élés után (a fiával) a párom kitalálta, hogy na most már össze kéne házasodni. Megvette a gyűrűket, megkérte a kezem. Meglepett :)

Utána bejelentettük a szülőknek. Csak formailag, hiszen már együtt éltünk 3 éve addigra. Az én szüleim nagyon örültek neki, de anyós...akkor 180 fokos fordulatot vett.

Mindennek elmond a hátam mögött (én meg visszahallom természetesen még a sógoromtól is) mindent elkövetett, hogy megakadályozza a házasságot, hogy én meg fogom csalni a fiacskáját stb stb stb.

Született közben egy kislányunk hát az tuti nem tőle van (holott le sem tagadhatná a kiscsajt annyira a szeme, az alkata az övé).

Utána kezdte a gyereket is gyűlölni még pici baba korában (nyugatózzuk le mert mindig üvölt-hasfájós volt, milyen kis idegbeteg vigyük elmeintézetbe-hát nyüzsi a szentem nem ül meg sokáig egy helyen stb)...tehát én okot nem adtam rá, jó ideig tűrtem, próbáltam vele megbeszélni, de hiába. Minél jobban igyekeztem normális viszonyt kialakítani annál jobban ellenünk (én, kislány) fordult.

Most ott tartunk, hogy nem beszélek vele, ha lehet el is kerülöm, a gyereket aki az egyetlen unokája havonta-kéthavonta 5 perce megnézi, és kiokítja a fiát :) aki birka türelemmel hallgatja végig a litániát.

Megjegyzem a kislány soha semmit nem kapott a nagyitól, és se az esküvőnkre, se a gyerkőc 1. születésnapjára nem jött el. Lassan itt a 2. a fia újra hívta, de természetesen most sem ér rá :)

Halkan csak a gyereket abszolút nem hangolom ellene, sosem mondok rá semmit pedig volna mit, de ha már látja, hogy a nagyi jött üvöltve menekül a szobájába és csapja be az ajtót.