Voltatok már olyan helyzetben, hogy a legszívesebben "megfojtanátok" az anyóst?

Mond el neki keményen a véleményedet. Más út nincs, ha megsértődik,hát megsértődik.

Nálunk is ez volt, napi szinten a nyakunkra járt pedig nem lakunk annyira közel egymáshoz. Besokalltam és a férjemnek is panaszkodtam, de nálunk ráadásul a férjem anyakomplexusos és az anyja és köztem soha nem tud dönteni, úgyhogy pártatlan marad.

Aztán én egyszer kétszer nem voltam túl barátságos anyóssal, telefonját nem veszem fel, észrevette magát, úgyhogy mostmár hál'istennek nem jár ide ha kell ha nem.

Ugyan én messze lakom az anyóstól, de szeretett ideköltözni napokra. Meguntam, mert elviselhetetlen, teljesen rátelepszik az emberre, nem engedem, hogy idejöjjön, mert nekem kell vele lennem nem a férjemnek. Na meg minden nap többször hívogat még a mai napig is, nem tűnik fel neki, hogy oka van amiért SOHA nem veszem fel neki. Elegem van belőle. Mikor egy 2 hónapja itt aludt ( utoljára) akkor nagyin sokszor elképzeltem, hogy baltát állítok a fejébe, ez volt az a pont mikor lépni kellett, mert csúnya összeveszés lett volna.

Teljesen megértelek, helyre kell tenni, mert ha nem tudtok elköltözni akkor te meg fogsz őrülni ha mindig nyelned kell.

Állj a sarkadra és frankón mondd meg neki, hogy a saját életét irányítsa, esetleg irányítsa apósodat,de rólatok sürgősen akadjon le. A kaput és az ajtót zárd be, ha nincs kerítés húzzatok fel egyet. Ne engedd, hogy megkeserítse az életeteket. Beszélgess el vele, de jól készülj fel és ne hagyd szóhoz jutni, csak mondd és mondd..........

Nekem ez bevált, pedig mi 10 km-re lakunk egymástól.

Nekem nincs egy rossz szavam se az anyósomra, nem is lehet.

Szerintem ezt a PÁRODDAL kell lerendezned, ő kell beszéljen a mamával. A párod az aki hatni tud rá. Lehetőleg mondd el, a patáliát ne a gyerekek előtt csapja, amennyiben lehetséges...Ha nem bírja ezt felfogni, te választottál rosszul, sajnos:-S

Ha a párod valóban melletted áll, akkor tudnia kell, hogy nem a klasszikus anyós/meny konfliktusról van szó. Ne te sértegesd az anyósodat, és ne ő "közvetítse" neki a véleményedet. Vigyétek át a gyerekeket egy órára a nagypapához, és hívjátok át a mamát magatokhoz. Aztán a férjed jelenlétében higgadtan, és nyugodtan mondd el neki, az összes problémádat. Ez azért fontos, mert így tudni fogja, hogy a férjed is ugyanazt hallja amit ő, tehát utólag nem beszélheti tele a fejét olyan sérelmekkel, amik nem hangzottak el.

A mondandód lényege ne az legyen, hogy felsorolod a piszlicsáré apró idegesítő szokásait, mert el fogtok veszni abban, hogy melyikőtök sózza el jobban a kaját, és ki vasal szebben.

Azt mondd el neki, hogy te és az ő fia, önálló család vagytok két gyerekkel. Nagyon örülsz annak, és köszönöd, ha segítenek azzal, hogy időnként vigyáznak a gyerekekre. De! Az életeteket elsősorban úgy akarjátok élni, ahogy az nektek, és a gyerekeknek a legjobb, nem pedig úgy, ahogy azt a kedves mama szeretné. Tudod, hogy szereti a fiát, szereti az unokáit, és aggódik, de téged bánt, hogy úgy kezel, mintha egy ostoba csitri lennél. Ha segítségre, vagy tanácsra lesz szükséged, akkor hozzá fordulsz majd először. De addig próbáljon úgy kezelni titeket, mint ha nem a szomszéd házban, hanem a szomszédos városban élnétek. Ott sem ellenőrizhetné, kritizálhatná minden mozdulatodat, mert nem tudna róla. Ha elmész otthonról, ne hívogasson telefonon, mert nem tudsz, és nem is akarsz félóránként beszámolni neki arról, hogy mi történik veled. Ha hazaérsz, mindent elmondasz majd neki, ami rá tartozik.

Egy nagyjából ilyen stílusú, minden bántó szándék nélkül előadott 10-15 mondat, persze nem tesz csodákat. Viszont nem ad okot sértődésre, főleg, ha a férjed is látja, hallja, hogy nyugodtan és békésen mondod el.

Persze kérd meg, hogy mondja el ő is a véleményét, még akkor is, ha baromira nem érdekel.:-))

Ezt követően, már csak az kell, hogy amíg anyósod nem kezd el leszokni az egzecíroztatásodról, minden alkalommal nyugodtan megemlítsd: "Múltkor elmondtam, és kértem valamit anyukától, (vagy Izé nénitől:-))) azt hittem, meg tetszett érteni mi volt az."

Azért arra készülj fel, hogy egy ilyen "rugalmas" elszakadásnak az egyik feltétele az, hogy a gyerekek ne legyenek fél napokat a nagyszülőkre bízva. Ha 100 km-re laknátok egymástól, ő sem tudna folyton a nyakatokon lógni, de te sem kérhetnéd meg akármikor, hogy vigye már át a kicsiket magához, vagy nézzen rájuk, amíg neked van valami elintézni valód.

Szóval, ha komolyan gondolod, hogy a szomszédság ellenére is szeretnél egy kis távolságot tartani tőlük, akkor nem csak a hátrányokat kell elutasítanod, de az előnyeit se vedd igénybe túl gyakran.