Aki ilyen helyzetben van, az hogyan éli meg h. ő tartja el az egész családot?

Rövid távon is nagyon nehéz,hosszú távon viszont elviselhetetlen.

tapasztalat.

Anyámmal éltem sokáig aztán munkanélküli lett és a segély lejártával csak az én fizum volt. Elég szar helyzet volt mert már hónap elején tudtam, hogy megint nem tudok elmenni sehova, nem tudok magamnak semmit venni mert a pénz kellett rezsire meg kajára. Elég depis lettem és már a munkahelyen sem éreztem jól magam.

Anyámnak közben jött egy-két munkalehetősége de kitért előle azzal, hogy ott hülyék az emberek, a másik helyen meg allergiás a porra.

Ezt egyszer meguntam és feljöttem Pestre. Itt a magam ura vagyok és nem kell azzal foglalkoznom, hogy mit egyek, vagy milyen ruhát vegyek holnap mert van rá pénzem.

Én tehát elmenekültem egy jobb helyre, mert nem akartam egész életemben nyomorogni. Innen viszont még tudom anyámat is támogatni aki közben talált magának munkát érdekes módon.

Egyetértek az első hozzászólóval. Nekem így ment szét egy kapcsolatom (persze csak kiváltó ok volt). A párom egy évig volt (kisebb megszakításokkal) munkanélküli, pedig Pesten laktunk, ahol azért lehet munkát találni, ha valaki nagyon akar. Csak hát zsenírozta a drágámat, hogy pl. bolti eladó legyen. Sokkal kényelmesebb volt egész nap a s*ggét vakarni az általam fenntartott albérletben, míg én napi 12 órát dolgoztam, hogy valahogy kijöjjünk. Volt, hogy beágyazva vagy elmosogatva sem volt, mikor hazaértem. Szóval egy darabig türelmes voltam, de mikor már közel egy éve tartottam el egy felnőtt embert, elegem lett, és kipenderítettem. Örökre.

Persze ez a sztori azért nem általános érvényű, mert mondjuk ha a párom akar dolgozni, csak épp egy Isten háta mögötti faluban lakunk, ahol ez eleve esélytelen, nyilván más lett volna a helyzet. Szerintem alapból attól függ, hogy mi az oka a hosszú munkanélküliségnek. Nyilván nem ugyanúgy élem meg a dolgot, ha a párom súlyos beteg, mint ha szimplán lusta, vagy csak derogál neki bizonyos munkákat elvégezni.

Nálunk most fordított a helyzet, én vagyok munkanélküli, férjem dolgozik és nagyon keveset keres.

Nekem szerintem sokkal rosszabb, ő megértő, hisz tudja, nem jókedvemből ülök otthon, de én akkor is teljesen feleslegesnek érzem magam, nagyon rossz érzés.

Anyósom 30 éve tartja el apósomat, akinek egyetlen fillér bevétele nincs! Mégcsak be sincs jelentve, meg a tb-t sem fizeti.

Szörnyű!