A nővérem nap mint nap sír a tanulás miatt. úgy érzni nem tud semmit pedig szín 5ös tanuló I. osztálytól. Mit tegyünk?

Kituno tanulo, es ugy erzi, nem tud semmit?

Iratkozzon be sportolni, kicsit szabaduljon el a konyvek mellol. Szerintem tul sokat tanul, ez lehet a baj.

Kikapcsolodas kellene neki, jar valahova kulonorara, vagy csak az iskolaba?

Sport, nyelv, vagy amit szeret csinalni.

Vidd el bulizni! Minek akar annyit tudni?

Talán másik pszichológust kéne keresni, vagy ehhez járni, ez nem fogtömés, egy óra alatt nem jön rendbe.

Más nem is érdekli?

Nézzen körül az utcán! Hány ember van, aki azt sem értem, hogy marad életben, annyira nem tud semmit, és boldogok.

Van, akinek az a legnagyobb győzelem, ha megtanulja a színek, vagy a napok nevét! Gondoljon erre! Nem szabad ennyire büszkének lennie!

Talán hittanra kéne járnia, vagy beszéljetek egy lelkésszel, vagy pappal, nem baj, ha nem vagytok vallásosak.

Meg kell értenie, hogy a szerénység is olyan erény, mint a tudás! Jézus tanított erről, csak sajnos én nem tudom eléggé, hogy most mondjam.

De tudom, hogy "csak Allah lehet tökéletes" ezért az iszlám országokban egy kis hibát szőnek a selyem szőnyegekbe a kislányok (akik talán vele idősek, és nem tanulhatnak egyáltalán)

és a buddhista szerzetesek nem készítik a mandalát teljesen szabályos tökéletesre, mert a világ is tökéletlen.

Biztos már mindent elmagyaráztatok neki. Mit tanácsolt a pszichológus?

Autogén tréning? Azt megtanulhatná, hogy tudjon lazítani.

Ezt megfigyelésből, ill. tapasztalatból mondom: a nővéred nem a tanulás miatt sír, csak jobb indokot nem tud kitalálni. A legjobb lenne a bánatának igazi tartalmát kipuhatolnod, és őszintén elbeszélgetned vele. Ha jól sejtem egy ilyen eset érzelmi traumák esetén bekövetkezhet. Egy kicsit lehet, hogy indiszkrét így kijelenteni, de lehet, hogy szerelmes. Ilyenkor egy mély elbeszélgetésre, társaságra, majd egy jó bulira, vagy filmre van szüksége az embernek. Olvastam régebbi válaszokat, és én is a sport/zene/tánc témában látom az egyik lehetséges megoldást. Ha van valami kedvelt elfoglaltsága a tanuláson kívül, akkor meg kell próbálni rávenni, hogy foglalkozzon vele. Ha tényleg sokat tanul, akkor én azért óva inteném attól, hogy agyonvállalja magát minden féle dologgal, mert akkor előbb utóbb mindent ugyanolyan maximalistaként szeretne űzni, ám ez a feladatok tömegének növelésével egyre lehetetlenebbé válik, és egyre depressziósabb lesz, és kiéghet, demotiválttá válhat (Ilyenre már láttam pédát.). Érdemes lenne neki a tudását valamilyen módon kamatoztatni, segíteni embereknek, és akkor látná, hogy nem hiábavaló, és nem lényegtelen a tudása, és, hogy amit tesz jó, csak tudni kell, hogy hol a határ.

Ezt már magamon is tapasztaltam/tapasztalom egy ideje, ha valamilyen érzelmi vészbe kerülök, akkor mindig az amúgy is pesszimista fiúból egy mániákus depresszióssá válok, pedig a gimiben 12 évig kitűő voltam, az egyetem is megy, és sokan keresnek fel, hogy segítsek nekik, de valahogy mégis rossznak, semmirevalónak érzem magam, mert nem feleltem meg a választottam kívánalmainak. És, bár életemben semmit nem csináltam a tanuláson kívül (és ez is frusztrál!), mégsem érzem úgy, hogy annak amit teszek lenne értelme. De én próbálom magam túltenni az említett lányon, ha a nővérednek ez lenne a probémája, javaslom neki, hogy szerepeljen valami ehhez hasonló közösségi helyen, hiszen biztos megva hozzá a kellő tudása, hogy válaszoljon egy-egy kérdésre, és legalább telik az idő.

Még egy valami: tudom javasolni a nővérednek a Terminál c. filmet.:)