A párommal boldogan élünk és van egy csodálatos kislányunk. Sajnos pár hónapja, amikor egyedül vagyok mindig az exei járnak a fejemben. Betegesen féltékeny vagyok?

Utolsónak: szerencsére van ellenpélda. Akiről te írsz, az hímnemű ugyan, de férfinek nem nevezném...

Miért kell általánosítani?

Ez tipikus kismama gondolkozás. :) Ne gondolj a múltra, ne gondolkozz a jövőn, hanem éldd meg a jelent! Én is ha visszagondolok egy-egy exemre nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak? Az ember csinál hülyeségeket, ha férfi, ha nő. Nem szép egymás szemére vetni, hogy hogy szerethetted ezt vagy azt. Kezdj el barátnőzni, menj el nagyokat sétálni, olvasgass, kösd le a gondolataidat valami mással. Egy fél év múlva, ahogy a hormonok rendeződnek teljesen, nevetni fogsz magadon.

Én a férjemnek a gyerek 3 hónapos korában azt mondtam, hogy teljesen megértem, ha félrelép, mert ronda vagyok, dagadt vagyok, mindig fáradt vagyok. Rámnézett és azt mondta, Te hülye vagy? És igaza volt, hülye voltam. Most már eltelt 3 hónap, érzem a tavaszt, leadtam a túlsúly nagyját, több energiám van, alig várom az estéket!! :)

Én vagyok a legjobb nő a férjemnek!!! És te a tiédnek! És stb... Fel a fejjel és a mellel!

OFF:

9:07-es valóban sportot űz a nem túl kulturált hozzászólásaiból, az oldal ugyan anonim, de nagyon szépen rá lehet ismerni a stílus(talanság)ára.

ON:

Önbizalom!!!

Jól teszed, mantrázzad csak magadnak mindig, hogy veled él, és ez nem véletlen! :) Sok-sok nehézségen átsegít ez, olyanokon is, amelyek vissza-visszatérnek. Meg kell tanulni ezeket a féltékeny kisördögöket két vállra fektetni. Sok sikert hozzá!