Meghalt a szeretett nagymamám, de nem érzek gyászt. Mi van velem?

Tegnap délután tudtam meg, hogy nagymamám meghalt váratlanul. Bár tőlünk 60 km-re lakott, közeli volt a kapcsolatunk, nagyon szerettem. Nyaranta sok időt töltöttünk együtt, és hétvégeken is sokszor elutaztunk hozzá. Tőle tanultam sütit sütni, azt, hogy hogyan bánjak az állatokkal. Régebben sokat bicikliztünk, játszottunk együtt. Mindig is sokat nevetett, viccelődött velünk. Legutóbb egy hete láttam, nagyon jól éreztük magunkat együtt, semmi jele nem volt, hogy egy héttel később már nem lesz itt...

És mégis, nem tudom meggyászolni. Tegnap apukám hívott fel a munkahelyéről, és közölte a hírt, olyan volt, mintha fejbe vágtak volna, aztán meg egész nap csak ilyen kábult ürességérzés. Próbálom felfogni, megmagyarázni magamnak, hogy a mama nincs többé, de olyan, mintha nem hinném el. Nem tudom igazán elképzelni, hogy többet nem látom, nem beszélhetek vele. Hihetetlenül furcsa érzés ha arra gondolok, hogy meghalt, de nem érzek mérhetetlen gyászt vagy szomorúságot, pedig tényleg nagyon szerettem. Annyira furcsa ez az egész, és lassan már szégyellem magam miatta. Egy könnycseppem sem hullott ki tegnap óta, pedig máskor egy filmen is elérzékenyülök. Most meg nem tudok sírni. Csak hihetetlenül furcsa ez az egész. Látom a szüleimet sírni, én meg csak bambulok.

Korábban még nem halt meg semmilyen rokonom, akivel tartottam volna a kapcsolatot, ezért nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel.