Család, testvériség és féltékenység vagy kétségbeeső kapálózás?

Sziasztok, kíváncsi lennék a következő dologra, hogy mit gondoltok erről, illetve volt e már valakinél hasonló? Az a lényeg, hogy van egy tesóm, már a huszas évei közepén van, és nem nagyon tud felmutatni egy autón kívűl semmit, amin hitel is van ráadásul, de emelett diákhitel, provi, meg más is. Van két szakmája, amit szerintem és főleg az elsőt csak időhúzásnak tanulta ki anno. Nincs egyedül, de a lány is ugyanilyen bizikkel rendelkezik, szóval semmit nem érnek vele. De ő legalább dolgozik minimálbérért egy helyen. Albiba laknak egyébként ami nem olcsó. Már három éve nem dolgozik tesóm, és az zavar, hogy kivetíti rám azt, hogy ő szerencsétlen. Én, és tényleg nem dicsekvésképpen, de dolgoztam nyaranta sulik alatt, spóroltam az ösztöndíjból, kolis voltam, mégis hazaadtam, ők otthon laktak és semmit sem. Elköltötte sajnos, bár jó hiszenből belevágott egy vendéglátói dologba, de befuccsolt, így viszont elment az örökség része. Mikor lehetett nem ment dolgozni, mindig kitalált valamit, hogy jaj most áruért akkor ki megy, meg ilyenek. Most meg semmi sincs, egy fizuból élnek. És mivel nem akarom tovább finanszírozni akár úgy anyagilag is, hogy megelőlegezem a csekkeket, vagy nem kérem a pénzem tőlük, dúzzog, bár nem ezzel indokolja, de én tudom, hogy azt érzi, hogy eláltam mellőle. Én szeretnék már egy olyan életbe élni, hogy ne a családtagjaim ügyes bajos gondjait kelljen egyengetni, mert így megöregszem, és tényleg nem tudok felmutatni majd semmit sem. Van megspórolt pénzem, és felsőfokusként, ha más nincs, gyárban melózok most is. Miért ilyenek az emberek? Főleg a családtagok? Miért????