"Nincs senkim se" - Mondta már ezt nektek családtagotok, miközben ott ültök vele szemben?

-AnonimAnna:

Szerintem ez a mondtat "nincs senkim se"

ott érlelődött,amíg nem volt közelében senki -és most van, ki meghallgassa, tehát mondja. Szerintem,ez van, ez logikus.

A magányosok nagyon érzékenyen veszik azt, ha valaki csak azért megy, mert sajnálja, hogy egyedűl van, bár szívből teszi, szeretettel. De mégis, nem teljesen figyel rá, mint lélekre. A lélek végtelen, és úgy kell figyelni a másikra, hogy ez a figyelem a titokzatos végtelenség felé megnyíljon.

Akkor létrejön a csoda, ami az élet értelme is,

a megismerés és az önmegismerés csodája -

akkor nem fáj a magány többé, a két ember együtt van.

"Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat."

József A.

Szerintem nem feltétlenül korosztályos probléma. Nekem ugyan ez a bajom, pedig csak 33 vagyok. Van egy csomó rokonom, akik jellemzően csak akkor találnak meg, mikor segítségre szorulnak. Mikor én szorulnék rá, vagy csak arra hogy végighallgasson valaki, akkor nincs senkim. :( Újabban már nem foglalkozom velük, kinyomkodom a telefont, persze nem értik mi bajom van. Sajnos nálunk ez gyerekkorom óta van így, bárkivel bármi baj van csaláon belűl, engem hívnak, és szívesen segítek is, de mikor "cserébe" rendszeresen elfelejtik a névnapomat, a születésnapomat, és ha gondom van, nincs kihez forduljak, akkor ezt egy idő után meg lehet unni. Amúgy közeli családtagokról van szó, nem nagynéni nagybácsi kategória.

Szóval attól még simán érezheti magát egyedül, hogy vannak körülötte emberek.