Miért fog ki valaki sorozatban elmebeteg és egyéb pszichés betegségekkel küzdő férfiakat, illetve nőket?
25 L vagyok, és ha rólam van szó, akkor nekem például az első fiúm szenvedélybeteg volt, a harmadik is hajlott rá, a második meg valószínűleg elmebeteg volt, a második személyiségében keveredett a skizofrénia, a szociopátia és tudathasadás. Én csak egy normális párkapcsolatot szerettem volna, és most kiderült, hogy az a fiú, akivel most ismerkedem, az ő családjában meg skizofrénia volt, habár mellékágon, nem főágon. Korábban egy fiú, akibe belezúgtam, szintén nem volt normális.
Nem tudom, hogyan tovább. Egyszerűen le vagyok döbbenve. Közben meg a személyiségem apró darabokra törik, és már azt sem tudom, ki vagyok, vagy hogy miért csinálom ezt. Azt sem tudom, ki segíthetne nekem.
Én nem vagyok elmebeteg, de valószínűleg már depressziós vagyok, és arra is gyanakszom, hogy bipoláris zavarral küzdhetek, habár annak egy nagyon korai formájával, ami az érzékenységemre vezethető vissza. A gyerekkorom is problémás volt. Szóval én sem vagyok pszichésen egészséges, eléggé összetört a személyiségem alapjáraton is, de ezek a csalódások nem tesznek engem erősebbé, inkább mintha kezdenék én is megőrülni.
A szingli élet azt hiszem nekem nem menne, mert társas lény vagyok, pedig az lesz ennek a vége, mert már nem is merek lassan ismerkedni.
Kíváncsi lennék a véleményetekre, és a saját példáitokra. Köszike.
De azok a másik világok :), ott képes vagyok még érezni és élni :). Itt meg már meghaltam, ezen a földön.
Igen, így kell lennie, nekem erről a földről el kell mennem, amikor csak tehetem, azok a dimenziók befogadnak, és ott nyugalom és béke vár :). Megyek is írni :).
válasza: válasza:Még mindig 08:31... :D
Utolsónak írom, hogy ez szép és igaz, amit leírtál, viszont, aki nem ezt tapasztalja nap, mint nap, annak inkább lehúzó, mint megnyugtató... süt belőle, hogy neked sikerült, nekem nem... legalábbis, mikor én rossz passzban voltam, még az ilyen jó szándékú biztatás is rúgásnak látszott... Amúgy abszolút egyetértek veled
Kérdezőnek: Nagyon is ismerem az állapotodat, én is ugyanígy gondolkoztam... én is a "másik világokba" jártam egész álló nap, ha csak tehettem, sőt, már szinte valós volt számomra, és iszonyatosan lehúzott, ha valóság miatt vissza kellett jöjjek... Hosszútávon nem megoldás...
Én is úgy gondoltam, hogy az az egyetlen hely, ahol boldog lehetek, csak ott vannak olyanok, akik a barátaim lehet(né)nek, de hát, attól még az nem valós... És egy idő után ez az igazság nagyon fájón rá tud telepedni az emberre...
Mindarra amit írtál annyit tudnék mondani, hogy nagyon kár, hogy így állsz hozzá... mert így tényleg boldogtalanságra ítéled magad... Igaz, hogy nehéz, rettentő nehéz elfogadni a rossz tulajdonságaidat, és átformálni magad, de enélkül nem érdemes élni... az élet értelme a fejlődés és a boldogság... minek pazarolnád az életed vegetálásra? Annyi lehetőség van előtted, amit észre sem veszel...
És gondolj csak bele, mennyi energiát fektetsz abba, hogy felépítsd a másokat megtévesztő külső mázat... ha ezt az energiát mernéd arra fordítani, hogy változtass magadon - belül, és nem csak látszatban - akkor lehetetlen, hogy nem sikerülne...
De értem én, hogy félsz... én is féltem, rettegtem... ma is csodálkozom rajta, hogy hogy mertem végül elkezdeni változni... de az első lépés a legnehezebb... utána már a kis sikerek beigazolják, hogy érdemes küzdeni.
Tudom, hogy nagy valószínűséggel sok hatást nem érek el a szavaimmal, hiszen ez a te belső elhatározásodtól függ, és úgy tűnik, te már nagyon is döntöttél... csak rossz látni, hogy nem akarsz küzdeni azért, hogy boldog lehess...
Szívből kívánom, hogy előbb-utóbb meggondold magad... (Bár én azt tapasztaltam, hogy amíg el nem jutunk a teljes mélypontra, ahonnan már nincs lejjebb, addig nem döbbenünk rá, hogy változtatni kell, vagy vége)
Én első látásra lettem szerelmes :D...
Amúgy ismerkedem, de én értem, mit mondotok. Nem döntés kérdése ez az egész. Majd lesz valahogy.
Én már eljutottam korábban arra a pontra, hogy változtatni kell, vagy vége :S. Úgy tavaly novemberben volt először :D. Akkor azt hittem, hogy sikerült lezárnom a kérdést, hogy akkor élni fogok. Aztán kiderült, hogy nem... Végülis három hónap vesződés sikerült elfogadtatnom magammal a tényt, hogy élni fogok, nem leszek öngyilkos, nem is halok meg, és hogy tovább fogok élni. Még legalább harminc évet.
Régebben is sűrűn voltam máshol, voltak ilyen korszakaim.
Na, a lényeg, hogy én is már megtapasztaltam ezt a határt, én így tudtam tovább élni. Végülis mindegy,sz@ar az élet, ez van.
Legszívesebben megölném magam, mert már rohadtul unom az egész rohadt egy életet. Sz@ar az egész, ezt mindenki tudja jól, és hát persze, vannak, akiknek oké, és szeretnek élni, én nem szeretem ezt az életet, és várom a végét. Csak egyszerűbb lenne párral. Hát,ismerkedem, aztán meglátom.Már nem érdekel semmi,tényleg jó, hogy kezdek megőrülni, és kényelmesebb.Valahogy mindenki túléli az életet,eztán én se fogok ezeken a kérdéseken rágódni :).
Rendesek vagytok, hogy írtatok nekem, látom mások véleményét.
Amúgy érdekes, hogy mások is vannak így máshol :), erről nem szoktunk nyilván beszélni :). Ez tökjó, hogy másokat is látok :).
Engem nem zavar, hogy nem valós, gyerekkoromban se zavart :D. Hiszen ott minden annyival jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!