Melyik típus vagy a kettő közül?
Èn kicsit nyuszi voltam,de a sors úgy hozta,hogy felvettek egy olyan egyetemre külföldön,amit,mint lehetősèg, nem lehetett kihagyni. Az oltàri gàz az volt,hogy nem tudtam a nyelvet,az angollal,amit addig tanulgattam, nem mentem sokra...hàt enyhèn szólva is ràzós időszak volt,míg beleràzódtam, suli mellett takarìtàssal, max babysitterkedèssel kerestem pènzt,majd mikor màr megyegetett a nyelv,a vendèglàtàsból is. Az idők soràn kerültem àt a màsik, azaz bevàllalós tipusba,főleg azèrt, mert örök igazsàg,hogy aki mer az nyer! Kinyílt valahogy a vilàg előttem, hogy többfèle nemzetisègű emberekkel ismerkedhettem meg, tanulhattam, dolgozhattam/tok együtt. Felelőtlensèg?Mi?ezt írta itt valaki...nem èrtem.
Most is külföldön èlek, legszebb èvekkènt emlèkszem vissza a kezdő egyetemi èvekre,hiàba volt hàtrànyom a nyelv miatt,persze jobb lett volna sokkal, ha màr tudok beszèlni.
Itt közèpsulikban bevett szokàs, 3.ban, hogy cserediàknak mennek, pl Londonba 1 èvre. Szerintem szuper dolog,ha ez megadatik fiatal korban, ha lehetne kötelezővè tennèm mindenhol. Egyszerűen,aki nem próbàlt èletet külföldön,az nem tudja mit veszìt. Főleg ha így,diàkkènt, au-pairkènt teheti, mèg nagyobb felelőssèg nèlkül.A vilàg nyílik ki, olyan èlettapasztalatokat nyer az ember ezàltal, amit sehol nem tanulhat meg, hiàba èl 100 évig,ha a kis max 100kmes körzetèből nem mozdult ki. Nyusziknak hajrà,mert amíg fiatalok vagytok,egyszerűen nem veszìthettek,csak azzal,ha nem tesztek semmit,ès idősen majd visszagondoltok, hogy hàt pedig ezt meg azt is kipróbàlhattam volna....ha mertem volna.De csak akkor jössz rà mennyit veszíthetsz a gyàvasàggal,ha egyszer belevàgsz.pl egy au-pairkedès vagy nyàri külföldi munka, erasmus ösztöndìj...stb Hidd el büszke lennèl magadra,és a csalàdod,ismerőseid is ràd.
Kicsit nyuszi, de nem irigykedő, hiszen nem lehet mindent egyszerre.
Érettségi utáni nyáron ismerkedtem meg a férjemmel. Nagyon nagy szerelem volt (most is szeretjük egymást, de azért ez már más), minden évfolyamtársam kiment külföldre hosszabb-rövidebb időre, én nem, mert nagyon rosszul éreztem volna magam nélküle. Egyetem után összeházasodtunk, vettünk egy lakást, három év után megszületett a kisfiunk, aki most lesz egyéves.
Az egyetemi legjobb barátnőm közben kiment Angliába többször is, laza kapcsolatai vannak itt-ott, most egy tengerjáró hajóra megy dolgozni. Ha találkozunk, elgondolkodom arról, milyen jó neki, mennyi érdekes helyen jár, mennyi emberrel találkozik, és én ezekről már végleg lemondhatok. Ő meg arról (mondta), hogy milyen jó nekem, van egy biztos pont az életemben, szép családom van, szeret a férjem. Nem cserélnénk egymással, mert más alkatok vagyunk, de egy rövid időt mindketten kipróbálnánk a másik bőrében.
Igazából szerintem különösebben veszélyes dolog európai nagyvárosok közt utazgatni repülővel. Ha van pénzed, felülsz a repcsire 2 óra múlva Berlinben vagy, körülnézel, este vagy másnap visszajössz. Nem kevésbé veszélyes, mint kibuszozni Ferihegyre. USA kb ugyanígy, csak több idő kell rá. Zambia és Kelet-Európa már más, pláne stoppal. Ilyeneket én se merek, bár azért legalább egyszer belevágnék, ha lenne valami célom, de talán túl kényelmes vagyok. Meg nyuszi. :)
24f
Hát ha lehet úgy mondani, én is talpraesett és határozott vagyok. Biztosra nem állíthatom, mert még nem léptem be a felnőtt-korba, de bármiben szívesen benne vagyok. Mivel kórusban éneklek, egy évben akár 4x-5x is megyünk külföldre (Anglia, Lengyelország, Csehország, Svájc, Németország, Franciaország, Belgium stb.)
Itt már mind voltam, ráadásul a kórusunk nyerte meg a 200x (nem tudom melyik évben) Japánban a kórusolimpiát :)
Imádok utazni, honvágyam csak egy minimális szokott lenni, hamar feltalálom magam az új helyeken, mivel családnál lakom és van egy középfokú német nyelvvizsgám így könnyen tudok beszélni a családdal :)
Szerencsés vagyok :)
14/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!