Szerintetek milyen az aki évekig nem beszél az édesanyjával/nagyijával egy sértődés miatt?

Az én nagyanyám 10 évig felénk sem nézett, mert kitalálta, hogy anyám (a lánya) kikezdett a pasijával. Ez persze nem volt igaz, de a nagyanyám (most már így utólag elmondhatom, mert megismertem) egy igazi ribanc volt. Neki csak a féltékenységen és a pasikon járt az agya. Még 80 évesen is! De tényleg.

Ez a palija amúgy az anyámmal volt egyidős... no comment.

10 év után kerestem meg (16 évesen), mert hát én is úgy gondoltam, hogy milyen az, hogy egy nagyanya nem kiváncsi az unokájára, meg eleve a lányára! De aztán megismertem és egy idő után úgy döntöttem nem fecsérlem rá tovább az energiámat. Volt, hogy szó szerint a kiköltöztetéstől mentettem meg, napokig intézkedtem helyette, mondtam neki, hogy mi, hogy van, és csak pofákat vágott. Nem hitt nekem. Mikor mondtam, hogy oké, menjek át a szomszéd fickóhoz, és kérjem meg, hogy ő mondja el neked ugyanezt, akkro elhiszed? Azt mondta igen... egy pasinak hinne. Itt döntöttem úgy, hogy nekem ebből több nem kell. Ez az utolsó csepp volt. Nagyon durva dolgai voltak és nem sértődtem meg rá, egyszerüen csak besokaltam.

Amúgy sem volt egy nagyanya típus, bár igazából ez nem érdekelt volna. Nem süteményillatra vágytam volna amúgy sem.

Elhiszem, hogy nem mindenki tudja elképzelni, hogy nem beszél a tulajdon anyjával, vagy nagyanyjával és nagyon szép dolog, ha a családok rendben vannak. De a világ nem fekete és fehér, nagyon sok átfedés van. És csak mert egy családba tartozik valaki valakivel, ez még nem garancia arra, hogy a világon a legszorosabb a kapcsolat közöttük. Akármilyen rokonságról is legyen szó.

Én emiatt nem ítélkeznék senki felett sem... nem minden anya és nagymama olyan, amilyennek egy normális anyának/nagymamának lennie kell... és nemcsak az a rossz anya, aki fizikailag bántja a gyerekét, hanem az is, aki lelki terrorban tart mondjuk egy labilisabb idegzetű emberkét, csak azt mki elintézi annyival, hogy ne legyen már hisztis/picsogós, az anyja biztos szereti, ha etette...

Jelen esetben sem ítélkeznék, mert a fene tudja, hogy ez a vita/kiinduló incidens hogy zajlott le... van, amikor vki annyira rosszindulatú mások háta mögött/amikor nincs "reflektorfényben"/amikor nem látja senki, hogy nem csodálnám, ha ekkora balhé lett belőle. Viszont lehet, hogy a féltesódék viselkedtek szemét módon... a teljes igazat csak és kizárólag azok ismerik, akik anno ott voltak.

Egyébként meg azt kifejezetten gyűlölöm, hogy a társadalom megköveteli, hogy tiszteld apád-anyád-rokonaid, csak mert a véred... ha vkiben nincs tisztelnivaló, nem fogom tisztelni vagy szeretni azért, mert egy a családfánk... és ha az életemet fogja megkeresíteni vki, akkor inkább nem kérek a társaságából... velem nagymamám szemétkedett egészen a születésem óta, szval nem én kezdtem... mondjuk megszakítani nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, de nem is voltam vele mézesmázos meg nem nyaltam neki talpat...

és azt is tudom, hogy öcsémmel sem leszünk egy mintatestvérpár, mert csak akkor közeledik felém, ha pénzt akar kunyerálni vagy ha segítség kell neki, egyébként meg csak csesztetni tud...

Nekem nem tetszik az ilyen. Én azon vagyok, hogy nem várok el senkitől semmit. Még ha neki és családtag is és milliói lennének, mireföl várjam el, hogy adjon belőle. Ha magától adna, elfogadnám lehet, de nem okoznék magamnak gondot azzal, hogy elvárok, és nem kapom meg, és akkor beharagszok. A másik az, hogy ha haragszik valakire az miért jó? Főleg ilyen mondvacsinált dolgoknál. Megbocsájtani nehéz, mégis aki a haragot tartja az nyer a megbocsájtással a legtöbbet. Elvégre a másik fél lehet, hogy le sem sz.rja az egészet, a sértett pedig idegeli magát magában. Az meg mire jó ?

Szóval megbocsájtani ! Kisegérből nem elefántot csinálni ! Nem elvárni !

Zsu válasza:

tényleg van,hogy az emberek összevesznek a családjukkal és van is rá indok,de sokszor az ember az idő múlásával már nem is emlékszik mi az,csak a dacra,ami az ember egyik legrosszabb tulajdonsága..és nem is tűnik nehéznek ellenni anya-apa-tesó-nagyi bárki nélkül mert tudja,hogy ott van és haragszik rá..ha ne adj Isten történne velük valami esetleg majd meghalnak már nem lesz ott nem lesz kire haragudni csak magunkra,hogy mit tettünk...könnyű úgy haragudni valakire,hogy van,de bele kell gondolni mi lesz ha hirtelen nem lesz. Mérlegelni kell,hogy szeretni vagy szidni a könnyebb?... nekem is lenne elég súlyos okom a szüleimre kiakadni ellenem elkövetett dolgok miatt apám többszörösen börtönben ülne már,ha azon múlik,de meg kell tudni bocsájtani mindenért.család csak egy van legyenek bármilyenek.és még valami:Az Úr előtt nem attól ember az ember,hogy pusztít és rombol nem él a szeretettel,ami kincs,mert az segít túlélni minden ártalmat,mérsékli a gyűlöletet,enyhíti a fájdalmat..