Anyám szokása, hogy kihallgatja a telefonbeszélgetéseket és turkál a dolgaim között. Ezt hogy lehet ép ésszel kibírni?

Anyám szokása,hogy kihallgatja a telefonbeszélgetéseket,és nem hogy eltitkolja,hanem bejön a szobába,és mondja,hogy: Nem tudom,mennyire vagy elmenve?

Az a baj,hogy egyrészt a szobámból kihallgatszik minden,és mikor beszélek a telefonon,ami lent is van,akkor felveszi. Mindegy,hogy én hívtam az embert,vagy ő engem. (nem szoktam sokat beszélgetni,mert ezért is az MSN-re szoktattam át magam).

Ma megint az történt,hogy felvette,és az egyik érdekes ismerősöm az érdekes szexuális sztoriját mesélte el,amint mindketten nevettünk. Nekem semmi közöm az ő nemi életéhez,tényleg csinál durva dolgokat,de én nem vettem sose részt ilyesmiben.

Erre anyám meg nem tudja mi van,szerintem azt hiszi,hogy én is olyan vagyok.

Szóval itthon nincs semmi magánéletem,bár azt még nem vettem észre,hogy turkál a holmiaim között.

Nem az fáj,meg nem is érdekel,hogy most mit gondol rólam,hanem megint csalódtam benne mint anyában. Eddig se bizhattam meg benne,mert mindig minden elmondott pl. a tesómnak meg másnak,olyat,amit én félve mondtam el neki. És látom,hogy nem is szabadott volna. Nincs kiben megbiznom,és nincs támaszom a családi körömben. Aki meg van,azzal meg nem tudok normálisan beszélgetni.

Mással fordult ilyesmi elő?Tanács?