Már azt mondja a családom is, hogy nem lesz senkim. Hogyan kezeljem ezt a dolgot?

Jézusom... nem azt a kort éljük már, hogy egy lányt "férjhez kelljen adnia az anyjának", mert férj/pasi nélkül életképtelen. Persze nem azt mondom, hogy egy modern nőnek egyedül kell leélni az életét, de nincs az se hátrányban, aki egyedülálló.

Amennyire tudod, hagyd figyelmen kívül az ilyeneket, a te életedet úgyis neked kell élni, nem nekik.

Húúú, dettó ugyanez megy nálunk is!

Nekem 1 éve nincs senkim, de minden áldott nap elmondja anyám vagy a nevelőapám, hogy milyen jó lenne, ha már találnék magamnak valakit... Ez engem borzalmasan idegesít! Már-már kezd teher lenni, úgy érzem, hogy valamiféle nyomás van rajtam, mintha nem lenne elég gondom. Főiskolára járok és igyekszem nem besavanyodott életet élni, barátnőimmel el is szoktunk járogatni ilyen beülős helyekre úgy hetente 1x, de valahogy nem rohamoznak meg a pasik... Nem tudom, hogy hol lehetne igazából ismerkedni, mert buliban engem speciel csak komolytalanok találtak meg eddig (lehet, hogy van kivétel, most nem akarok megbántani ezzel senkit, de az eddigi tapasztalataimról beszélek), utcán meg iskolában meg közértben meg ilyen "banális" helyeken meg sajnos nem botlik belém a szőke herceg... Nem hinném, hogy túlságosan magasra helyezném a mércét, de csalódtam egy nagyot az előző kapcsolatban és talán azért vagyon már egy kicsit paranoiás is...valahogy gyanakvóbb lettem...

De visszatérve a szüleimre, hát állandóan felhozzák a témát, ja meg a legjobb az, amikor kerítősdit játszanak, össze akarnak hozni boldog-boldogtalannal, anyu is mindig mondja, hogy XY barátnőjének éppen korban hozzám illő fia van és facér... Hát én már olyankor előre félek, legutóbb is valami munkanélküli csődtömeget akartak rámsózni, aki zugivó volt és mellesleg egy perverz... Nem tudom meddig bírom ezt... :O

Nekem a kolléganőm egytől-egyig ilyen mint a szüleid. Neki 3 éve van kapcsolata és iszonyat nagyra van ezzel, szerintem van egy ki nem mondott filozófiája, miszerint az egyedülálló nem is ember. Folyamatosan kérdezget, hogy miért nincsen még senkim, mintha csak párosan lehetne létezni. Ráadásul van egy közös ismerősünk, aki évek óta szerelmes belém. Én nem szeretem az illetőt, sőt állandóan azon vagyok hogyan lehetne lerázni. Erre a kedves kollegina szerint össze kéne jönnöm vele, mert szerinte ha megpróbálnám még az is lehet, hogy 1-2 hónap után megszeretném... Meg, hogy ő is úgy jött össsze a párjával, hogy elöször nem is tetszett neki.

Bármit is mond én nem fogok senkivel összejönni, csak azért, hogy legyen valakim, hanem kivárom azt aki tényleg hozzámillik, és szeretem....

20N, és egy éve nincs kapcsolatom.

Nézd, én 26 éves vagyok, és még nem volt komoly kapcsolatom - nem azért, mert egy kiállhatatlan bányarém lennék, hanem mert magammal összeillő társat keresek, és aki nem ilyen, annak idejekorán tudomására hozom, hogy "köszönöm nem". Ennek ellenére nem gondolom, hogy sose lesz senkim, legfeljebb később, mint az átlagnak. Viszont kisebb eséllyel leszek egyedülálló anya vagy megcsalt feleség... Nagyon fiatal vagy még, előtted az élet, ne gyötörd magad ilyen gondolatokkal.

26/N

Nekem meg pont 21 évesen jött az első barátom. Bár anyuék nem szekáltak vele. Ők tudják mivel jár egy pasi/férj.

Mamámnak 3 férje volt, anyunak 1(apa), de utána sok pasija.

Ők mondták, mindig, hogy ráérek meg nem kell hamar elkapkodni. :) És milyen igazuk lett!

Szóval ha avval nyaggatnak, hogy miért is nem, akkor mond azt, hogy még kiakarod élvezni a szabadságot és csak utána a pasi. ;)